Gál József előadása

Gál József előadása

2019. március 28-án 17 órakor a városi könyvtárban, az Internet Fiesta projekt keretében került sor a „Tiszazug kincse: a cserkeszőlői gyógyfürdő” c. ismeretterjesztő előadásra, Gál József igazgató úr bemutatásában. 1942-43-ban Cserkeszőlő határában egy magyar-amerikai társaság olajat keresett, német kivitelezéssel - helyette 97 Celsius fokos hévíz tört föl a mélyből, melyet akkor le is zártak, mondván, hogy értéktelen és motorban nem használható folyadék.
Meg kell említeni a kútfúrásnál kulcsszerepet játszó Csigó József mérnök nevét, aki a feltárásban kulcsszerepet töltött be. Az itt lakók fantáziáját erősen ösztökélte a forró víz jelenléte – ami az ország legmelegebb hévize volt sokáig-, így a kutat kinyitották 1948-ban, de visszazárni már nem tudták. A gazdák hetekig ástak egy árkot, ahol a forró vizet elvezették a szőlő és gyümölcsfás területekről. Az árkot folyamatosan ásók között sok olyan ember akadt, akiknek fájt a lába, a dereka, reuma, vagy ízületi betegség kínozta. Néhány nap után, - amit a kiömlő vizes sárban töltöttek-, azt tapasztalták, hogy megszűntek a fájdalmaik. Az első megfigyelések arról, hogy gyógyvíz folyhat itt ki, ezek voltak. Később a fő meder mentén, illetve kanális mellett kis teknőket ástak a földbe, amibe beleengedték a vizet, majd mikor kihűlt, beleültek és így váltak ők az első fürdőzőkké. Cserkeszőlő, régebbi nevén „Kisasszonyszőlő”, Tiszakürt külterülete volt egészen 1952. január 1-jén bekövetkezett önállósodásáig. A „cserkei” víz gyorsan népszerű lett az emberek között. Széles körből érkeztek egyre többen pihenni, kirándulni, gyógyulni. Később felfigyeltek a környező településeken arra, hogy Cserkeszőlőre milyen sokan látogatnak – a nagyszerű adottságú és tartalmú gyógyvíz miatt. Az akkori Szolnok Megyei Tanács segítségével 1955. május 1-jén 3 medencével, valamint női-férfi öltözővel, az akkori időknek megfelelő elvárási szinten megnyitották a cserkeszőlői Fürdőt. A rendszerváltást követően 1992-ben önkormányzati tulajdonba került. A lepusztult medencék, öltözők felújítására 1998-ig nemigen fordítottak gondot. 1998 őszén azonban az önkormányzat a kor kihívásainak megfelelő fürdő építéséről döntött és nagy tervekkel vágott bele a fürdő és a turizmus fejlesztésébe. A fürdő sokat köszönhetett a martfűi Tisza Cipőgyár anyagi támogatásának
is. Ennek eredménye ma már a több hektáros, gondozott park, a kb. 20 medence, élményelem, és a folyamatosan bővülő wellness és gyógykínálat, minden korosztály számára! A gyógyászati központ remek honlappal hirdeti szolgáltatásait, ebből láthattunk projektoros bemutatót. Balneológiai szolgáltatások, iszappakolás, fizioterápia, élménymedence, hullámfürdő és csúszda, hullám- és tanmedence, sószoba, krizoszauna és még számos szolgáltatás: étterem, szálloda, jurta-szállás, komplex mosoda, hőszolgáltatás, termálkút várja a vendégeket. Nagyon sokat köszönhet a község és a fürdő Szokolai Lajos polgármester településfejlesztő tevékenységének is. A honlap még elvezet bennünket Cserkeszőlő gazdag kulturális rendezvényeihez is.

a könyvtár munkatársa

DSC05549 DSC05550

A hozzászólások nem engedélyezettek!