Csongrád – Bokros egész napos 150 fős kirándulás

Csongrád – Bokros egész napos 150 fős kirándulás

A Szent Márton Plébánia szervezésében - EFOP-1.3.7-17-2017-00051 - kódszámú pályázat keretein belül – a helyi általános iskolások 2. 3. és 4. évfolyama összesen 150 fő gyermeket vittünk el egy egész napos kirándulásra a Csongrád-Bokrosi Vadnyugati városba négy napon keresztül. Az első nap a 2. b és 3. b osztályok Hegedűs Tünde, Szemanyik Katalin, Tóth Andrea és Matos Erika kísérésével, a második nap 3. a és 4. b osztályok Kovács Mariann, Budai Szilvia, Pintérné Szaszkó Gabriella és Nálhi - Tóth Mária kísérésével, a harmadik napon 2. a és 3. c osztályok Nagy Krisztina, Gulácsiné
Szabó Ilona, Romhányi Ágnes és Budai Szilvia vezetésével, a negyedik napon 4. a és 4. c osztályok Hegedűsné Pásztor Krisztina, Czakó Mária, Lele Tünde és Sári Mária vezetésével vettek részt a gyerekek a kiránduláson.
Egy napon két osztály érkezett a Vadnyugati városba. A gyerekek nagyon örültek ennek a napnak, mivel még sokan nem jártak a helyszínen, ezért izgalommal várták az utazást és a programokat is. A megérkezés után egy kis rövid tájékoztatón vehettek részt, majd egész  nap egy csoportvezető animátor kalauzolta a gyerekeket. Az első helyszínre is séta vezetett, ahol a gyerekek a vadnyugati Manó vonatra ülhettek fel, és mentek 2-2 kört. Ezt követően tréfás, ügyességi játékokban vehettek részt. Nagyon élvezték a labirintusban való fogócskát, a csizmadobást, a mocsárjárást, és a tomahawkkal történő célba dobást, és az aranymosást. A Vadnyugati saloonban a korabeli berendezést, valamint az indiánok és a cowboyok néhány használati tárgyát nézhették meg mindezt élvezetes ismertetővel mutatta be animátorunk. A sok érdekes játék mellett igazi boldogság volt az állatsimogató, ahol nyuszik, tengerimalacok és kisbárányok tűrték megadóan a gyerekek
túláradó szeretetét.
Az ízletes ebéd elfogyasztása után még egy hamisítatlan western showban is részünk volt, amely közös tánccal mozgatta meg a lelkes közönséget. Végül még maradt egy kis idő és energia a szabadtéri játékok kipróbálására is.
Ezúton is szeretnénk megköszönni a Szent Márton Plébániának ezt a nagyon szép, tartalmas programot, amelyen igazán jól éreztünk magunkat, és ahonnan kellemesen elfáradva, de sok örömmel és élménnyel tértünk haza.

Köszönettel: Romhányi Ágnes - osztályfőnök

FB_IMG_1558711674647

A hozzászólások nem engedélyezettek!