Magyar Költészet Napja a Könyvtárban

Magyar Költészet Napja a Könyvtárban

 

A Magyar Költészet Napja alkalmából a Kunszentmártoni ÁMK Deák Ferenc utcai Óvodai Egysége és a Kunszentmártoni ÁMK József Attila Könyvtári Intézményegysége összefogásával egy közös rendezvény valósult meg, mely keretén belül rendkívüli zenés, mesés, verses, bábos, mozgásos emléknapot tartottunk. Az eseményen az óvoda mind a négy csoportja részt vett.

A gyermekek kedvenc verseiket festették meg, amelyekből kiállítást rendeztünk a könyvtár emeletén.

 

Az emléknap vendége volt a Kunszentmártoni Zeneiskola Hat zenekara, - tagjai:         Bahil-Csomán Éva, Deák Júlia, Krokavecz András, Makra András és Bozsik Márton - akik megzenésített versekkel tették színesebbé rendezvényünket. Nagyon vidám dalokat hallattunk Kányádi Sándor, József Attila, Weöres Sándor verseiből. Egy kis meglepetéssel is készültek, mert egy-két dallal a felnőtteknek is kedveskedett a zenekar, amit külön köszönünk.

 

A zenés előadás után a könyvtár termeiben különféle tevékenységeken vettek részt az óvodások. Ezek között volt torna, verstanulás, kézműveskedés, bábozás. Könyvtárlátogatás során az ovisok verseket mondtak, ill. rövid vetítésen megzenésített versek filmjeit is megnézték.

 

A gyermekek játékos formában és verstanulás közben fontos ismereteket szereztek József Attila gyermekkoráról, különös tekintettel az öcsödi évekre (1910-1912), illetve József Attila családjáról, szüleiről, testvéreiről. Egyúttal felidéztük a már korábban szerzett tapasztalatokat, amit az öcsödi József Attila Emlékház és Helytörténeti Gyűjtemény látogatása során kaptak Jordán Ágnestől.

 

Óvodapedagógusként és könyvtárosként előtérbe helyezzük a fentieken túl, a gyermekek anyanyelvi nevelését, kommunikációs készségeik fejlesztését az irodalom eszközeivel. Nem utolsó sorban fontos feladatunknak érezzük megtapasztaltatni velük a helyi- és nemzeti összetartozás érzését és ez által az identitás tudatuk erősítését.

 

Elmondható, hogy az összefogással megvalósult emléknap igazán jól sikerült, mind a gyermekek, mind a felnőttek számára egyaránt sok örömet okozott.

 

Bíró Piroska és Mohácsi Betti

Mozgás Vers rajz

Bábozás HAT zenekar JA képnézegetés Kézműveskedés_1 Kézműveskedés_2 Klippek

A hozzászólások nem engedélyezettek!