Tanévzáró a középiskolában

Tanévzáró a középiskolában

 

A Karcagi Szakképzési Centrum Kunszentmártoni Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 2019. június 25-én tartotta tanévzáró ünnepélyét.

Az udvaron történő felsorakozás után elhangzott a Himnusz, majd Lengyel János megbízott igazgató úr köszöntötte a résztvevőket. Elmondta tanévzáró gondolatait, értékelte a diákok, tanárok tanévben végzett munkáját, teljesítményét. Ekkor került sor a jutalmak átadására, melyeket példamutató magatartásért, kitartó szorgalomért, kiemelkedő szakmai munkáért és versenyeken való sikeres szereplésért vehettek át a tanulók.

Dicséretben részesült a 9.B osztályból:

RAB ANDRÁS

kitűnő tanulmányi eredményéért, szorgalmáért; az országos Tésztahídépítő versenyen csapatban elért II. helyezéséért; az iskoláért végzett munkájáért, a gépi forgácsoló szakma népszerűsítéséért

SZENTE SÁNDOR

jeles tanulmányi eredményéért, szorgalmáért; az országos Tésztahídépítő versenyen csapatban elért II. helyezéséért; az iskoláért végzett munkájáért, a gépi forgácsoló szakma népszerűsítéséért

DANYI GERGŐ MÁTÉ

jeles tanulmányi eredményéért, szorgalmáért; az országos Tésztahídépítő versenyen csapatban elért II. helyezéséért

FÖLDESI CSABA MIHÁLY

jeles tanulmányi eredményéért, szorgalmáért; az országos Tésztahídépítő versenyen csapatban elért II. helyezéséért; az iskoláért végzett munkájáért, a gépi forgácsoló szakma népszerűsítéséért

Dicséretben részesült a 10.A osztályból:

LAKATOS IBOLYA CSILLA

kitűnő tanulmányi eredményéért

Dicséretben részesült a 11.A osztályból:

CSERNA IMRE ÉS GYÓLLAI DÁNIEL TAMÁS

a jeles kőműves szakmai vizsgájukért

Dicséretben részesült az SZH/II. osztályból:

KELEMEN SÁNDOR ÉS ANKA ZSOLT

a szakmai vizsgán elért eredményükért

Dicséretben részesült a 11.K osztályból:

DEMJÉN DORINA

turisztikai csoport legmagasabb tanulmányi átlagú tanulója, és jeles előrehozott angol érettségit tett

MAGYAR DÁNIEL

informatika szakon a legmagasabb tanulmányi eredmény eléréséért

MOLNÁR KÁROLY

előrehozott jeles eredményű angol érettségijéért

Dicséretben részesült a KK12. osztályból:

LANYIK KLAUDIA EDINA

közösségi munkájáért, példás szorgalmáért

BARANYI MÁTÉ, HOLLÓ PATRIK, VALÓ ISTVÁN MÁRK, BÓDI ÁDÁM KÁROLY

az osztályért és az iskoláért végzett munkájáért

Dicséretben részesült a KK13 E osztályból:

VLASZÁK GERGELY

a Diákönkormányzatban végzett munkájáért

 

Különleges év az idei az érettségik szempontjából, hiszen ebben a tanévben került először megrendezésre az ún. szakgimnáziumi érettségi. A tanulók a közismereti tantárgyakon túl informatika és turisztika szakmai tárgyakból is érettségiztek. Tanulóink sikeresen vették az akadályokat, jól teljesítettek a vizsgákon.

Dicséretben részesült az érettségin a 12.K osztályból:

BARHÁCS ZOLTÁN ISTVÁN

 Magyar nyelv és irodalom tantárgyból kapott dicséretet.

GULÁCSI ANNA

Magyar nyelv és irodalom tantárgyból a szóbeli feleletéért dicséretben részesült

JERNEI MIHÁLY

Az érettségi vizsgán minden tantárgyból jeles eredményt ért el, a kimagasló teljesítményért a bizottság általános dicséretében részesült

KOLOMPÁR RENÁTA

Angol nyelv írásbeli vizsgarészért a vizsgabizottság dicséretében részesült

SZABADOS KINGA JÚLIA

Magyar nyelv és irodalom, Történelem és Turisztika ismeretek tantárgyakból a szóbeli feleletért a vizsgabizottság dicséretében részesült

Dicséretben részesült az érettségin a KK13E  osztályból (2 éves, levelező tagozat)

BANÓ ERIKA

a Történelem, Angol nyelv, valamint Magyar nyelv és irodalom szóbeli feleletéért

BIRONÉ HORVÁTH ILDIKÓ

a Magyar nyelv és irodalom szóbeli feleletéért

CSUZI GÁBOR

a Történelem és a Német nyelv szóbeli feleletéért

GÖRCSI MAGDOLNA

az Angol nyelv valamint a Magyar nyelv és irodalom szóbeli feleletéért

GYEBNÁR-LAKATOS GABRIELLA

az Angol nyelv szóbeli feleletéért

GERZSENYINÉ SZILÁDI MARIANN

a Történelem, valamint a Magyar nyelv és irodalom szóbeli feleletéért

KISSNÉ KARDOS ZSUZSANNA

a Magyar nyelv és irodalom szóbeli feleletéért

 

Minden diákunknak gratulálunk az elért eredményekhez, és sok sikert és boldogságot kívánunk számukra a jövőben!

 

Tanévünk végén három kiváló kollégánktól is búcsúznunk kell. Zsiros István tanár úr, Demjén Béla tanár úr és Susa Mihály tanár úr nyugdíjba vonulnak. Hosszú, örömteli nyugdíjas éveket kívánunk Nekik családjuk és szeretteik körében!

 

Minden diákunknak önfeledt, kellemes pihenést kívánunk a nyári szünetre!

Szeptemberben megújul erővel várunk vissza mindenkit iskolánkba!

 

 

Dr. Právetzné Vincze Judit

A tanévzáró képei az alábbi linken megtekinthetőek!

A hozzászólások nem engedélyezettek!