Motoros Családi Nap és Sörfesztivál

Motoros Családi Nap és Sörfesztivál

2019. július 6-án megrendezésre került a Motoros Családi Nap és Sörfesztivál. Az első közös rendezvényt, mint a tavalyi évben, amikor még csak Motoros Családi Nap néven indult el, lázas előkészítési munka előzte meg. Szerettünk volna egy családokat megmozgató eseménydús napot tartani, ahol kicsik és nagyok egyaránt jól érezhetik magukat. Sokat tűnődtünk, milyen kevésbé hagyományos programot készítsünk elő, amely ezen a vidéken nem igazán található, és sokat kell esetleg utazni érte. Ekkor jött az ötlet. Sajnos a mai rohanó világunk kihat a közlekedésre és nem telik el olyan nap, hogy ne hallanánk akár a rádióban, akár a TV-ben, hogy közlekedési baleset történt. A nagyvárosok környékén rendszeresen tartanak balesetmegelőző programokat közösen a rendőrség és polgárőrség szervezésében, különös figyelemmel a motorosokra. Ezt szerettük volna elindítani itt Kunszentmártonban. Legyen egy olyan délután, ahol lehetőség nyílik a KRESZ ismeretek elmélyítésére, a közlekedési kultúra, baleset megelőzési eszközök, közlekedés technikai tárgyak megismerésére. Lehetőséget szerettünk volna adni a kicsiknek a motorsport felfedezésére, a nagyoknak pedig tudásuk gyarapítására, így vezetéstechnikai pályán próbálhatták ki magukat. A gyakorlás sosem árt ezért, hogy mindenki jól érezze magát, különféle eszközöket próbálhattak ki a látogatók: részegszemüveg, biztonsági öv szimulátor, vezetés szimulátor. Szebbnél szebb motorokat lehetett megtekinteni, és nosztalgiázni a veterán motorok kiállításán. Miután az időjárás kicsit megenyhült, fokozódott hangulat és este megkezdődött a Sörfesztivál, ahol finomabbnál finomabb söröket kóstolhattak meg a látogatok. Közben megízlelhették a büfé kínálatát és hajnali 1-ig élvezhettek a fantasztikus fellépők koncertjeit.

Köszönjük a fantasztikus koncertszekciót: Zelenák Gyula, AB/CD együttes és a TanáROCK fellépését.

Nagyon szeretnék megköszönni a Kunszentmártoni Polgárőrség és Rendőrség munkatárasainak munkáját, akik végtelen türelmükkel, kedvességükkel, ismertették meg a közlekedés fortélyait, a résztvevőkkel. Hálásak vagyunk a Tiszaföldvári Polgárőrség tagjainak, akik nélkül nincs motoros felvonulás. Együtt ismét balesetmentesen zártuk a napot!

Nagy köszönet Péter Tamásnak és családjának a MINI TINI Motorsuli oktatójának, hogy egész délután tanította az ifjoncokat, rendületlenül kocogott utánuk, hogy mindent tökéletesen sajátítsanak el. Köszönet az ATI Kft-nek, a Győri Szerviznek, a Békésszentandrási Sörfőzdének, nélkülük nem Sörfesztivál a Sörfesztivál. Köszönjük Pomázi Katalinnak és csapatának, az Ír Kocsmának és a játszóvárnak Sanyáéknak.

A rendezvény sikeres megtartásához hozzájárult, a Kunszentmárton Város Önkormányzata, Wenner-Várkonyi Attila polgármester úr, a Kunszentmártoni Általános Művelődési Központ és munkatársai, valamint a Héjja Produkció, a Városgondnokság, illetve a Penta Print Kft. Köszönjük szépen.

Külön köszönet, Molnár Róbertnek a speakerünknek, akinek tapasztalt vezénylése nélkül ez a nap nem telhetett volna el ilyen jó hangulatban.

Kedves egészségetekre a babgulyást, melyet ismét Bán Csaba családja főzött nektek olyan odaadással, mintha csak a gyermekeikre, unokáikra főznének. Köszönjük szépen!

Köszönjük a Városlakók türelmét és Mindenkinek, aki eljött és kitartott velünk még az éjszakában is!

2020, nagyon gondolkodunk! Még jobb lesz!

Széles utat!

-Szervezők-

A rendezvény képei az alábbi linken megtekinthetőek!

A hozzászólások nem engedélyezettek!