Alapkőletétel a Molnár Lajos Sporttelepen

Alapkőletétel a Molnár Lajos Sporttelepen

 

Kunszentmárton Város Önkormányzata a Területi- és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül a Fenntartható települési közlekedésfejlesztés tárgyú pályázati felhívásra által meghirdetett Fenntartható közlekedésfejlesztés Kunszentmártonban címmel pályázatot nyert. A támogató döntése alapján közel 220 millió Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette városunkat. Az ünnepélyes alapkőletételre 2019. július 16-án került sor a Molnár Lajos Sporttelepen.

Wenner-Várkonyi Attila polgármester megköszönte a közreműködőknek, hogy több évtizedes jogos igény, egy álom valósulhat meg a kerékpárutak megépítésével.

„Nagy öröm, hogy ebben az uniós ciklusban a Nemzeti Ügyek Kormánya olyan fejlesztési irányelveket határozott meg, melyek által a települések élhetővé válhatnak. Az önkormányzati ciklus elején a képviselő-testület pályázott a kerékpárutak kiépítésére. Két kerékpárút valósul majd meg, az egyik a Horváth tértől a Molnár Lajos Sporttelepig vezet, a másik a Kossuth Lajos út végétől az Öcsödi úton az Ipari Parkig. Köszönöm a képviselő-testület pozitív hozzáállását, Boldog István országgyűlési képviselő és Fehér Petra alelnök kisasszony segítségét. A kerékpárút megvalósulásával a Kunszentmártoni Torna Egylet csapatai, az utánpótlás, a gyermekek, az Ipari Park üzemeiben dolgozók, a Csengedi kertsorokba érkezők, a horgászni, pihenni, kirándulni vágyók teljes biztonsággal közlekedhet.”

Polgármester úr köszöntőjében kitért arra is, hogy Kunszentmárton Város Önkormányzata csatlakozott a Kisvárosok Szövetségéhez, hogy a 2020-ban induló Kisvárosok az élhető Magyarországért című program keretében pályázatot nyújthasson be a belterületi kerékpárutak fejlesztésére is.

Fehér Petra, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat alelnöke 2014 óta ismeri Kunszentmárton lakosságát. „Szívügyemnek érzem, hogy minél több fejlesztési beruházás valósulhasson meg. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az elmúlt években a településre érkező több, mint 2 milliárdos fejlesztés.”

Boldog István országgyűlési képviselő Tamási Áron gondolatára fűzte fel beszédét. „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Az elmúlt években megvalósult beruházások és a város előtt álló fejlesztések mind a lakosság életét szolgálják, hogy még inkább otthon érezhessék magukat.”

A köszöntő gondolatokat követően az alapkőletétel következett. Ezzel egyidejűleg időkapszula került elhelyezésre, mely az utókor számára az alábbiakat zárja magába: a vállalkozási szerződést, az aktuális Kunszentmártoni Hír-Lapot és a kiviteli tervet.

A fejlesztéssel 1520 m közút melletti egyirányú vagy kétirányú kerékpárút kialakítása, 290 m elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút kialakítása, 30 db kerékpártároló kialakítása valósul meg. A kivitelezést a Czető Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. végzi. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

 

Herczeg Renáta

 

 

Az alapkőletétel képei az alábbi linken megtekinthetőek!

 

A hozzászólások nem engedélyezettek!