Mozgás, hang, Dráma tábor Bocsonddal, a kócos bundás medveboccsal

Mozgás, hang, Dráma tábor Bocsonddal, a kócos bundás medveboccsal

Az EFOP – 1.3.7-17-2017-00051-es kódszámú pályázat keretein belül a Szent Márton Plébánia szervezésében került megrendezésre az idei kézműves tábor. A két fő szervező Forgó Miklós plébános és Csernusné Erdei – Nagy Annamáriaa táborvezető és segítő Pesti Gáborné és Liszkai Tamás volt.

1.nap, 2019. június 24.
A plébánia épületében tartott tábornyitó gyülekezés után megreggeliztünk, majd átsétáltunk az általános iskola tornatermébe, ahol a gyerekek klasszikus drámajátékokkal ismerkedhettek meg. 10 órakor visszasétáltunk a plébániára a Moccantó gyerekprogramban való részvételhez és a meghívott vendégeink fogadásához. A zenehallgatás, valamint a közös táncolás után ebédig az általános iskolába mentünk vissza
a tábor rituális mozgásainak és játékainak elsajátításához. A tréningelemek között a gyerekek megismerkedhettek a jegesmedvével, ujjtornákat tanulhattak meg, és „A mérkőzés” című Bocsond-mesét is meghallgathatták. Délben visszamentünk a plébániára
ebédelni, majd ebéd után ugyancsak a plébánia épületében kézműves tevékenységet folytattunk. Ezen a napon különféle sablonok alapján mackóálarcokat készítettünk, amelyeket végül kiszínezhettek a gyerekek. A nap táborzárásáig fennmaradó időben szabad játék következett az udvaron.

2.nap, 2019. június 25.
A reggeli gyülekező után reggelizés következett, majd átsétáltunk az általános iskolába, ahol egészen ebédig rituális mozgásos játékokat játszhattak a gyerekek. A játékok között légzőgyakorlatokat, járás- és ritmusgyakorlatokat, mondókákat, gyermekdalokkal kísért testábécé elemeket és ujjtornákat sajátíthattak el a gyerekek. Ezen a napon a „Kincsvadászat” című Bocsond-mesét hallgathatták meg a gyerekek, valamint a pandamackóról gyűjtöttük össze a jellemzőket. Délben a plébánián fogyasztottuk el az
ebédet, majd ezt a kézműves foglalkozás követte. A tevékenység ez alkalommal színespapírból kétfajta mackó készítése volt. A kézművesség után szabad játék következett az udvaron.

3.nap, 2019. június 26.
A reggelen a gyülekező és a reggeli elfogyasztása után ismét az általános iskola tornatermébe mentünk, ahol az előző napi tréningelemeket ismételtük és gyakoroltuk be a gyerekekkel. Az „Egy szem cseresznye” című Bocsond-mesét hallgatták meg a gyerekek és a barnamedvékről beszélgettünk. A tréning záróeleme egy rövid munkabemutató összeállítása volt, amelyet pénteken terveztünk előadni. Az ebédet ma is a plébánián fogyasztottuk el, majd ezt követően kézműveskedés következett: mackóbábokat készítettünk hurkapálcából és rajzlapokból. A mackó szőre apróra vágott fonaldarabka vagy fehér bélésanyag lehetett. A kézműves tevékenység után táborzárásig szabad játék következett az udvaron.

4.nap, 2019. június 27. Buszos kirándulást szerveztünk Szarvasra.

5.nap, 2019. június 28.
A gyülekező és a reggelizés után az iskola tornatermébe mentünk, ahol a bemelegítő légző- és mozgásos gyakorlatok, játékok után megtartottuk a munkabemutatónk főpróbáját. Pontosan 10 órakor pedig előadtuk a plüssmackók használatával a medvés
performanceunkat. A bemutató után a gyerekek a héten megismert játékok közül választhattak, a legkedvesebbeket játszották újra. Ma „A papírsárkány” című Bocsond-mesét hallgathatták meg, valamint a gyerekek közül néhányan a meséből részleteket is
olvashattak fel a többieknek. Délben a plébánián ebédeltünk, majd a táborhét szokásrendjének megfelelően kézműveskedésbe foghattak a gyerekek. Ezen a napon WC-papír gurigából és színespapírból Bocsond-szobrokat készíthettek a gyerekek. A kézműves tevékenység után az egyhetes tábor végleges lezárásáig szabad játék következett az udvaron.

Pesti Gáborné

 

69279687_876375782746005_4671186107344355328_n68831488_479515602883066_7693158808008261632_n

A hozzászólások nem engedélyezettek!