A második világháború elfeledett kunszentmártoni áldozatai
1944 augusztusának végén, a román átállást követően felgyorsultak a szovjet katonai hadműveletek Magyarország irányában, s miután szeptember végén Battonyánál átlépték a magyar határt, a Tisza vonalához közeledve, térségünk, s így benne városunk is közvetlen háborús veszélybe került. A közeledő szovjet csapatok elől a községi elöljáróság tisztviselői és a csendőrőrs tagjai október első napjaiban elmenekültek dr. Ébner Béla községi orvossal együtt. Október 8-án (vasárnap) délelőtt találatot kapott a római katolikus templom tornya, majd a délután folyamán Szentes felől az első szovjet alakulatok is megjelentek Kunszentmártonban. Ekkor kisebb mértékű utcai csatározásokra került sor ugyan, de így is több német és magyar, valamint szovjet katona halt meg városunkban. Miután a szovjetek már ellenséges földön álltak, az ilyen helyzetben régóta bevett megfélemlítés eszközével is éltek a megszállást követő első napokban. Ennek esett áldozatul október 10-én az elmondások szerint egy 11 fős háborúból visszatérő civil ruhás csoport Szelevénynél és egy 12 fős, a tiszaugi hídhoz kényszermunkára kivezényelt és hazafelé tartó csoport is
Istvánházánál! Tragédiájukat illetően a 11 fős csoportról tudunk a legtöbbet, s eszerint a Körös szelevényi oldalán, a valamikori Mrena tanya közelében egy ladikon keltek át a folyón, de mielőtt partot értek volna, a kunszentmártoni partszakasz bokrai mögül golyószóróval lelőtték őket, s mindannyian a vízbe zuhantak. Holttesteiket hetekkel később a bökényi duzzasztó közelében húzták partra, ahol azokat ideiglenesen elföldelték, csak 1945 első hónapjaiban kapták meg a végtisztességet a kunszentmártoni Felső-temetőben. A kunszentmártoni rk. plébánián vezetett Halottak Anyakönyvének XV. kötete tartalmazza legfontosabb személyi adataikat az 1945. január 2-án kelt bejegyzés sorrendjében az alábbiak szerint : Zsidó József 41 éves katona,- Gulyás József 31 éves nem katona,- Gyóllai József 30 éves nem katona, Bozsik Elek 36 éves katona,- Horpácsai József 30 éves csépai illetőségű katona,- László József 41 éves katona,- Zsíros Mátyás 26 éves katona,- Kiss József 19 éves békésszentandrási illetőségű katona és Bajnóczki András 22 éves katona. - Mindegyikük esetében a halál okaként ez olvasható: ellenséges golyótól találva Szelevény közelében. Előbb a helyszínen elföldelve, majd hazaszállítva. Az utolsónak megnevezett 5 áldozatot közös sírba temették, a 2 nem kunszentmártoni illetőségűt később exhumálták és hamvaikat hazaszállították. Az ellenséges golyó esetükben szovjet kézben tartott fegyvertől származott. Megemlítendő, hogy 2 további áldozat nevét nem ismerjük. - A levente csoportot illetően neveket nem ismerünk, csak annyit tudunk, hogy Tiszaug felől hazafelé tartottak, de Istvánháza körül vélhetően gyanútlanul későn vettek észre egy szovjet járőrt és megpróbáltak ugyan szárkúpokba húzódni, de ezt a szovjet katonák is észlelték. Összeszedték őket és golyószóróval végeztek velük. Közülük állítólag 4 fő volt kunszentmártoni. Az Alsó-temetőben kerültek végső nyugvóhelyükre. Rajtuk kívül meg kell még emlékeznünk Csík József 29 éves kunszentmártoni honvédről is, aki október 8-án a csongrádi hídnál halt hősi halált, ott is földelték el, majd 2 hónap múltán, 1944. december 2-án temették el az Alsó-temetőben. Az október 8-ai kunszentmártoni összecsapásokban halt hősi halált: Tóth Sándor őrvezető,- Kollár Béla, Horváth Pál honvédek, továbbá 2 ismeretlen honvéd és 1 ismeretlen civil, akik nem kunszentmártoniak voltak. Közös sírban lettek eltemetve október 11-én az Alsó-temetőben.- Szovjet katonák lőtték agyon október 10-én ifj. Vígh István és Zs.Varga Ferenc honvédeket is a halotti anyakönyvi bejegyzés szerint, de közelebbi információ róluk nem ismert. A fentiekben csak a közvetlen katonai szerepvállalás folytán érintett áldozatokról emlékeztünk meg, az ezekben a napokban hasonló erőszakos halált halt civil áldozatokról talán egy későbbi visszaemlékezés során fogunk írni, de az ő esetükben kiterjedtebb kutatás válik szükségessé- Mindezen városunkat érintő személyes tragédiáknak most múlt 75 éve. Róluk sajnos mindmáig, de különösen 1990 előttig, az ismert elsődleges politikai okokból nem volt ajánlatos a nyilvánosság előtt beszélni, mert ki tudja, hogy milyen retorziót alkalmaztak volna a „magáról megfeledkezővel„ szemben, ha kimondta volna a tényleges valóságot a fenti esetekben. Most, a 75. évfordulón, ha az idő múlása folytán csak szűkszavúan is, de mindenképpen kötelességünk emlékezni és kegyelettel fejet hajtani az ártatlan áldozatok előtt! Ezen emlékező írás megjelentetése kapcsán ezúton is köszönetemet fejezem ki Szabó Ferenc és Kasza István uraknak a szíves információikért.
Dr. Szabó János nyug. jogász, helytörténeti kutató
