Labdarúgás – Élmezőnyben a KuTE!

Labdarúgás - Élmezőnyben a KuTE!

Folytatja jó szereplését a KuTE megyei II.osztályú csapata, így továbbra is az élmezőnyben tartózkodik. Tiszajenő-KuTE 0-7 (0-4) 50 néző, vezette: Gönczi Pál Gólszerzők:Marozsi (1., 29., 49), Viczián (19), Rácz (43), Bódai (56), Farkas (86). Gólratörő játékkal hengerelt a KuTE, most idegenben is. Hovodzák Ferenc: Korai gólunk után végig mi irányítottuk a mérkőzést. Ilyen arányban is megérdemelt a győzelmünk.

KuTE-Túrkeve 1-1 (0-1)
Molnár Lajos Sporttelep, 70 néző, vezette:Gulácsi Antal
Gólszerzők: Rácz (94) ill. Suszter (15)m Légrádi Attila kapus súlyos sérülése miatt is kapkodva, feszülten játszott a KuTE és csak a hosszabbításban sikerült az előző évi bajnokság gólkirályának egyenlítenie.
Hovodzák Ferenc: Görcsösen játszottunk, amikor pedig összeszedtük magunkat, jött a kapusunk súlyos sérülése, amelyből kívánjuk, mihamarabb épüljön fel. A játékunkban ami pozitív, hogy küzdöttünk, csúsztunk, másztunk, de ez ennyire volt elég.

Abádszalók-KuTE 0-2 (0-1)
30 néző, vezette: Kóródi Ferenc Gólszerzők: Viczián (18), Zsoldos (90).
A helyzetek alapján nagyobb arányban is győzhetett volna a KuTE az ezévi újonc csapat otthonában.
Hovodzák Ferenc: Túl sok volt a hiányzónk ahhoz, hogy látványos játékkal győzzünk egy lelkes csapat ellen, de nyertünk.

KuTE-Jászszentandrás 3-2 (2-2)
Molnár Lajos sporttelep, 70 néző, vezette: Bán János
Gólszerzők: Rácz (17), Marozsi (45), Bódai (56) ill.Kirják (27), Baranyi (31.-tizenegyesből)
Kiállítva: Panyik (33)
Az eddig veretlen vendégek ellen egy órán át 10 emberrel vesztett állásból is sikerült a győzelem. Hovodzák Ferenc: Igazi rangadó volt egy veretlen csapat ellen. Hatvankét percen keresztül emberhátrányban játszva is meg tudtuk fordítani a mérkőzést. Ez mindent elmond.

A bajnokság állása a 9.forduló után: 2.helyen áll a KuTE 22 ponttal.
(A képen: Dobos Péter technikai vezető átadja a gólkirály díjat Rácz János részére.)

Pálinkás Ferenc

A hozzászólások nem engedélyezettek!