Elhunyt Szőke Józsefné Bíró Erzsébet

Hűséggel, szolgáló szeretettel
Elhunyt Szőke Józsefné Bíró Erzsébet

Egy élő szervezet akkor tud működni harmonikusan, ha tagjai mind jól ellátják feladataikat. Ezek között a feladatok között vannak olyanok, amelyek jobban reflektorfényben állnak, míg másokra egyáltalán nem figyelnek fel rájuk az emberek. Nagyon sok ilyen, háttérben lévő, ám munkáját becsülettel és hűséggel ellátó tagja van Kunszentmárton város közösségének is. Megérdemlik, hogy munkájukat, hűségüket, csendes szolgálatukat a közösség megismerje és elismerje.Ilyen ember volt Szőke Józsefné Bíró Erzsébet, aki Kunszentmártonban született 1929. június 25-én. Hat elemi iskolai osztályt végzett. Ezt követően két évig gazdasági iskolába járt. Martfűn, a Tisza Cipőgyárban szerzett cipőfelsőrész-készítő végzettséget. Nyugdíjazásáig Martfűn, majd kunszentmártoni cipőgyárban dolgozott.
Tizenkét éves korától harminc éves koráig énekelt a kunszentmártoni Karmel énekkarában. Húsz éves korától tagja volt a kunszentmártoni Rózsafüzér Társulatnak. Családjának és az ő hűséges helytállásának is köszönhető, hogy a szentolvasó társulat túl
tudta élni a vallás- és egyházellenes évtizedeket, s meg tudott újulni a rendszerváltás után. Édesanyja halála után, 1991-től ő lett a kunszentmártoni Élő Rózsafüzér Társulat elnöke. Családi iratai között számos értékes 20. század eleji nyomtatványt, iratot megőrzött, amivel pótolhatatlan adatokat mentett meg Kunszentmárton vallási életéről. Férjével, a korán elhunyt Szőke Józseffel együtt éveken keresztül gondozták és díszítették az úrnapi körmenet Pietà-szobor melletti sátrát.
1949-től díszítette a kunszentmártoni Szent Márton-templom legrégibb, még az 1730-as évekből származó Szent Ferenc oltárát, rajta a kunszentmártoniak „nemzeti kegyhelyének”, Máriaradnának kegykép-másolatával. S megérte, hogy a szembemiséző oltár elkészültével a Szent Ferenc oltár ismét régi állapotában állt helyre. Ő díszítette a Lourdes-i Szűzanya szobrát is. A szentmisére járó hívek mindig csak azt látták, hogy a templom gondozott és méltó módon felvirágozott. Kunszentmárton város képviselő-testülete Szőke Józsefné Bíró Erzsébetnek – és rajta keresztül sok más templomdíszítő és társulati társának – a Pro Communitate Urbis 2017 kitüntetéssel ezt a közösségért végzett hűséges, csendes, elismerést nem váró munkálkodást köszönte meg, amivel évtizedeken keresztül szolgálta Istent és a kunszentmártoni Nagytemplom, a Kármel és városunk hívő közösségét.

Barna Gábor

A hozzászólások nem engedélyezettek!