X. Szentmártoni Nyílt Dartsverseny

X. Szentmártoni Nyílt Dartsverseny

Február 1-jén a Kunszentmártoni Dartsbarátok immár tizedik alkalommal rendezték meg a Szabó Gyula Művelődési Központban a Szentmártoni Dartsversenyt. Csáki Ferenc főszervezőt múltidézésre invitáltam, aki mesélt a kezdetekről, a versenyek szervezéséről, élményekről és a legutóbbi mérkőzésről is.
„Elképesztő, hova jutottunk el, ha belegondolok, honnan indultunk. Négyen vágtunk bele néhány éve: Mihályi Tamás, Petróczki Viktor, Petróczki Milán és jómagam, később kiegészülve Komlós Péter barátunkkal. A kezdeti világbajnoksági közvetítések megnézését először az otthoni, majd a Centrum Sörözőben történő dobálgatások követték. Néhány hónap után hirtelen ötlettől vezérelve megszerveztük a Pótkerék kocsmában
16 fővel legelső versenyünket. Célunk a kikapcsolódás volt. A verseny sikerén felbuzdulva újabb és újabb rendezvények követték egymást, míg végül elérkeztünk 2020. február 1-hez, a tizedik megmérettetés napjához. Több szempontból is különleges esemény volt ez a torna. Egyrészről Kunszentmárton Város 300 éves újratelepítésének jegyében szervezkedtünk.Másrészről elérkezettnek éreztük az időt, hogy az eddigi amatőr megmérettetés helyett az igazolt játékosok számára is vonzó nyílt versenyre váltsunk. Nem gondoltuk, hogy első alkalommal Magyarország darts élmezőnyének tagjait fogadhatjuk városunkban. A 108 nevezett versenyző között volt két junior Európa-bajnok hölgy is: Czipó Vivien és a szolnoki Kovács Tamara. A férfi mezőny is erős neveket sorakoztatott fel, köztük az elsőségét is megszerző Kovács Patrik, aki megjárta már a PDC berkeit. A döntőben Patrik a kecskeméti Hírös Hunok kiválóságát, Varga Balázst utasította a második helyre. A dobogó harmadik fokára Mátyus Norbert állhatott fel. A nyolc hölgyjátékos küzdelme alapján a döntőben Tasgyik Vanessza győzedelmeskedett Lajáné Turcsányi Marcsi felett. A harmadik helyet Balog Zoltánné szerezte meg. A döntő küzdelmek pikantériája volt, hogy elfogadta felkérésünket a Sport Tv darts szakkomentátora, Ziegenhám Medárd, aki három mérkőzésen is számolta a játékosok dobásait.”
Czipó Vivien ígéretes dartsversenyző, számos díjjal a háta mögött vett részt a kunszentmártoni versenyen. Örömmel mesélt az elmúlt néhány évéről, eredményeiről és arról, hogyan indult a darts pályafutása.
„Már az első edzésemen beleszerettem a dartsba, ekkor voltam 10 éves. Néhány gyakorlás után szinte azonnal jöttek a sikerek, melyek elindítottak az úton, és elkezdtem komolyabban foglalkozni ezzel a sportággal. Hat éven keresztül voltam a magyar ifi válogatott tagja. Ez idő alatt nyertem 4 EB aranyat, 3 ezüstöt, valamint 1 vb bronzérmet is. A versenyeim közül a legbüszkébb a Bull’s German Openen elért egyéni 2. helyezésemre vagyok. A sport más emberré formált, megtanított az alázatra, az önuralomra és a küzdelemre.”
Kovács Patrik elmondta, hogy 2010-ben kezdett el dartsozni. „Gyakorlatilag a szenvedélyemmé vált. Rengeteg élményt, új embereket, barátokat, klassz társaságot és sikereket jelent.”
Horváth Zsolt szívesen jár Kunszentmártonba, többször vett részt a versenyeken csapatával, a Félegyházi Darts Clubbal. „Öt éve dartsozom, ebből négy éve versenyszerűen. Fanatikus vagyok. A sport kitartásra tanított az élet minden területén. Korábban az alkohol függésében éltem, de öt éve nem iszom. A tizedik jubileumi verseny igazán színvonalasra sikerült. Töltődve, újabb élményekkel, sikerekkel gazdagodva tértünk haza a csapattal.”

Tóth Róbert elmondása szerint három éve a darts rabja. „A tavalyi évben rendezett kisteleki Revans amatőr verseny volt a legemlékezetesebb. Nagyon büszke vagyok, mert egy erős ellenfél ellen kellett játszanom. A mérkőzésben az első helyen kívül, még az első 180-as dobás díját is bezsebeltem. Kunszentmártonba szívesen járok versenyezni. Színvonalas versenyek és összetartó csapat fogad minden alkalommal.” Gulyás Lászlót négy éve egy ajándékba kapott soft tábla ejtette ámulatba, onnantól kezdve nem volt megállás. „A PDC Viálgbajnokság nézése, az első versenyek, egyre komolyabb nyilak vásárlásával egyenes arányban nőtt az otthoni dobálgatásaim száma. Tapasztalataim alapján elmondható, hogy ez a sport igazán jellemformáló, a versenydrukkom leküzdésében nagy jelentősége volt. Kikapcsolódást, boldogságot és kivívások sorozatát jelenti számomra. Megtiszteltetés, hogy részt vehetek ezeken a versenyeken. Ámulatba ejtő, hogy Kunszentmártonnak köszönhetően így virágzik ez a sportág a környékünkön. Bátran mondhatom, hogy az ott tapasztalt színvonal megállja a helyét más neves országos versenyek mellett is. Továbbá nagy megtiszteltetés az is, hogy a 10. versenyen olyan emberekkel játszhattam egy teremben, akik ifjúsági bajnokok, illetve igazolt játékosok (félprofik). A legnagyobb élmény, hogy személyesen beszélgethettem Ziegenhám Medárd szakkommentátorral. Végezetül köszönet a Szentmártoni Darts Barátoknak, ha ők nincsenek, az én szerelmem sincsen a darts iránt.”
A Kunszentmártoni Dartsbarátok köszönetüket fejezik ki a támogatóknak, akik felajánlásaikkal emelték a jubileumi verseny színvonalát. A Makula Optika, Mucsi Ferenc kerámiamester, az SKF Csapágybolt, Wenner-Várkonyi Attila polgármester, Benke
György egyéni vállalkozó, a Szabó Gyula Művelődési Központ, a Kunszentmártoni Torna
Egylet és nem utolsó sorban a Szentmártoni Dartsbarátok. Gratulálunk a szervezőknek a sikeres rendezvényért.

A Szentmártoni Dartsbarátok mindenkit várnak
szeretettel a következő versenyükre 2020. április 4-én!

Herczeg Renáta

83797972_2643105149150559_550588951644078080_o 83886760_2643965775698574_5888501773152288768_n 83904328_2643105182483889_8048648891706376192_o 83990268_2643966052365213_5230438244247666688_n 84017152_2643965662365252_4389632897804402688_n 84044466_2643965515698600_1780842953028141056_n 84063312_2643965909031894_1278350393784401920_n 84110372_2643966199031865_7386693637100273664_n 84410275_2643105109150563_117175164625485824_o 84801423_2643105265817214_2749782678743023616_o

A hozzászólások nem engedélyezettek!