Recent Posts by Herczeg Renáta

Művészetoktatás napja

A 20 éves kunszentmártoni művészetoktatást ünnepeltük "NYITOTT MŰ" címmel múlt héten szombaton a Bartók Béla teremben. Csodálatos hangulatban, egyben megható módon elevenítette meg a Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Rajziskola) és a Kunszentmártoni Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (Zeneiskola) az elmúlt időszak sikereit, eredményeit. Gratulálok a magas színvonalú munkához, az eddig elért eredményekhez! Büszkék vagyunk…
Olvasd tovább

Az Alföldi Szent Márton zarándokút megnyitása

Május 7-én, szombaton került megrendezésre az Alföldi Szent Márton Zarándokút megnyitása. A rendezvény ünnepi nagymiséje Kovács Péter békési helynök, gyulai plébános, egyházmegyei koordinátor celebrálásával valósult meg. A misét követően Péntek Ágnes református lelkész gondolatai hangzottak el. A rendezvény főszervezője Dr. Barna Gábor néprajzkutató, egyetemi tanár a zarándokutat hivatalosan is megnyitotta a templom melletti téren. Továbbá köszöntő beszédet…
Olvasd tovább

A Kunszentmártoni Hagyományőrző Nyugdíjas Klub

Hagyományőrző Nyugdíjas Klub 2016. évi programja Anyák napi ünnepség megrendezésére került sor 2016. május 6-án, pénteken a Szabó Gyula Művelődési Központban. Teadélután keretében köszöntötték az édesanyákat, nagymamákat. De az élet ezt követően sem áll meg a Klub életében, aktív programokat szerveznek, hiszen jól tudják az együtt töltött időnél nincsen fontosabb. Májusban buszos kirándulást szerveznek a…
Olvasd tovább

Jászkun Redemptio

2016.május 5-én 10 órától emlékezők gyűltek össze a Könyvtár előtt a kun emlékszobornál, hogy felidézzék az 1945. május 6-ai eseményeket. Ekkor Mária Terézia magyar királynő Bécsben aláírta a jászok és kunok kiváltságainak visszaadását engedélyező okiratot. Ezt az eseményt nevezzük latin szóval Redemptionak, azaz önmegváltásnak, önvisszaváltásnak. A magyar Országgyűlés 2014. február 4-én történelmi emléknappá nyilvánította május…
Olvasd tovább

Jászkun Redemptio emléknapja

Ma Jászkun Hármas Kerület önmegváltására, a Redemptióra emlékeztünk. Ünnepi beszédet mondott Dr. Pusztai Gabriella igazgató asszony. Az ünnepi műsort a Szent Anna Katolikus Óvoda ügyes, kis óvodásai adták.
Olvasd tovább

Képviselő-testület ülés 2016. április 28.

Kunszentmárton Város Önkormányzatának Képviselő-testülete engedélyezte a Kunszentmártoni Általános Művelődési Központ Városi Könyvtár intézményegysége pályázatának benyújtását a Nemzeti Kulturális Alap Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiumához természettudományos ismeretterjesztő előadások tartása céljából. A pályázati kiírás szerint a maximális támogatási intenzitás mértéke legfeljebb 100%. A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem ír elő. A Természettudományi ismeretterjesztő…
Olvasd tovább

Új székek a Deák Ferenc utcai iskola tanári szobájában

Takácsné Szilágyi Erzsébet a Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgató asszonya azzal a kéréssel fordult Polgármester úrhoz, hogy a Deák Ferenc utcai iskola épületének tanári szobájában a székek elhasználódtak. Katona Zsolt igazgató úrral megtalálták azt a lehetőséget, amivel teljesen új székek vásárlására nyílt lehetőség, ezáltal javítva a tanári szoba hangulatát és összképét. Az…
Olvasd tovább

Megyei Tűzoltónap Túrkevén

Május 3-án Túrkevén kettős ünnepségre került sor: egyrészről a Megyei Tűzoltónap, másrészről a túrkevei tűzoltóság 125. évfordulójának megtartására. A tűzoltók védőszentjéhez, Szent Flóriánhoz kötődő ünnepségen a megye legjobb tűzoltói elismerésben részesültek. Immár 25 éve, 1991 óta minden év május 4-e, a tűzoltók védőszentjének ünnepe, aki a mai tűzoltók számára is bátorságot, önfeláldozást testesít meg. Az…
Olvasd tovább

Bencsik kiállítás

  A kunszentmártoni Helytörténeti Múzeumban 2016. május 26-ig lehet megtekinteni Bencsik Márta szalma- és csuhéfonó népi iparművész életmű kiállítását. A tárlatban szebbnél szebb használati eszközöket  és gyönyörű, míves dísztárgyakat láthat az érdeklődő.
Olvasd tovább

Recent Comments by Herczeg Renáta

No comments by Herczeg Renáta yet.