Archívum: Hírmorzsák

Nemzeti érték lett „Balla Tibor citeramuzsikája”

Nemzeti érték lett „Balla Tibor citeramuzsikája” „Balla Tibor citeramuzsikája”, mint nemzeti érték felvételt nyert a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Értéktárba. A mezőtúri születésű népzenész gyermekkorától kezdve összefonódva él a zenével. A tekerő- és citerajátékot a Jászberényi Népzenei Iskolában tanulta. Az Arany Páva díjat először 1999-ben nyerte el a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége által meghirdetett országos minősítő versenyen, melynek…
Olvasd tovább

Dr. Barna Gábor újabb díjat kapott

Dr. Barna Gábor újabb díjat kapott Mint már korábban közzétettük dr. Barna Gábor március 15-én a Pesti Vigadóban átvette a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetését a haza érdekeinek előremozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenységéért. Nyár elején pedig megkapta a Jászkunság hagyományőrzéséért díjat a nagykun kapitányok javaslatára. A Keresztény Élet június 10-én megjelent számában Tóth Sándor…
Olvasd tovább

Emlékezzünk régiekről – Bozóky Árpád ügyvéd, országgyűlési képviselő (1868-1925)

Emlékezzünk régiekről Bozóky Árpád ügyvéd, országgyűlési képviselő (1868-1925) 150 éve, 1868. június 25-én született szentbenedeki Bozóky Árpád ügyvéd, országgyűlési képviselő, Bozóky Antal kunszentmártoni ügyvéd, a Jászkun Kerület főügyészének és Szilárdfy Herminának gyermeke. Középiskoláit Szarvason és Kecskeméten végezte, majd Budapesten jogot tanult. Egyetemi tanulmányai után hosszabb időt töltött külföldön. Hazatérve Budapesten, Szolnokon és Nyitrán folytatott joggyakorlatot. 1894-ben nyitotta meg…
Olvasd tovább

Búcsúvétel Samu András atyától

Búcsúvétel Samu András atyától „Valakitől mi mindig búcsúzunk.” Ez a költői sor napjainkban pontosan illik ránk, mert miként a közelmúltban annyiszor, rövid időn belül ismét egy közismert jeles személyiségtől kellett elköszönnünk. Szomorú gyászjelentés adta hírül, hogy városunk szülötte, Samu András nyugalmazott plébános életének 91., papságának 47. évében 2018. június 19-én szentségekkel megerősítve, a békéscsabai kórházban visszaadta lelkét Teremtőjének. Nyugdíjas…
Olvasd tovább

A Szervezési, Igazgatási és Humánpolitikai Osztály tájékoztatása

Tájékoztatás Tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy a bizottság 2018. augusztus hónaptól munkaterv szerint minden hónapban két alkalommal ülésezik. A települési támogatások igényléséhez szükséges formanyomtatványok továbbra is, az Önkormányzat ügyfélszolgálati irodájában igényelhetők, illetve nyújthatók be. A támogatásokra való jogosultság feltételeiről, valamint az ellátások igénylésének feltételeiről, ügyfélfogadási időben, a Kunszentmártoni Közös Önkormányzati Hivatal Szervezési, Igazgatási és Humánpolitikai Osztályának szociális…
Olvasd tovább

300 éves az újjászületett város, Kunszentmárton

300 éves az újjászületett város, Kunszentmárton 1719-2019 10. rész A politikai község megszervezése első lépései Kunszentmárton újkori történetének egyik legizgalmasabb, ám források hiányában talán leghomályosabb időszakát az 1718- 1720 közötti néhány év jelenti. A megszálló családoknak meg kellett szervezni mindennapi életük kereteit: a politikai községet, valamint az egyházi életet. Mindkettőnek sok-sok összetevője volt. A Jászkunságot a Habsburg…
Olvasd tovább

Pályázati felhívás

Kunszentmárton Város Önkormányzatának 2018. évi (II. ütem) lakossági járdafelújítási pályázati felhívása Kunszentmárton Város Önkormányzat Képviselő-testülete 250 m² építési anyag mennyiséget biztosít lakossági járdafelújítási munkák támogatására. Támogatás kizárólag a rendelkezésre álló keretig biztosított. A támogatás célja: Kunszentmárton közigazgatási területén az ingatlanok előtti járdák jó állapotúak, balesetmentes közlekedésre alkalmasak legyenek, a járdafelújítás lakossági közreműködéssel történő megvalósításának ösztönzése. Támogatást nyújtja:…
Olvasd tovább

KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS -Kunszentmárton város dala

    Tisztelt Olvasóink! Kunszentmárton Város Önkormányzata 2018. márciusában pályázatot hirdetett Kunszentmárton város újratelepítésének 300. évfordulója alkalmából Kunszentmárton város dalának megírására. A pályázatok benyújtási határideje 2018. július 30. volt, mely időpontig egy pályázat érkezett. A szakmai bíráló bizottság lehetőséget biztosít közönségszavazásra. Kérem Tisztelt Olvasóinkat hallgassák meg a beérkezett pályaművet és szavazzanak! A közönségszavazás 2018. augusztus…
Olvasd tovább

HŐSÉGRIADÓ

HŐSÉGRIADÓ   Az egész országra figyelmeztető előrejelzést adott ki a meteorológia a hőség miatt.   Klimatizált helyiséget biztosítunk Kunszentmártonban, a Városközpontban, a Járási Hivatal Kormányablak épületében!  
Olvasd tovább