Archívum: Hírmorzsák

Óvodások karácsonyi ünnepsége

Óvodánkban már hagyománnyá vált a karácsonyi gyertyagyújtás. Ezen a rendezvényen szeretnénk megköszönni a szülőknek, támogatóknak az egész évben nyújtott segítséget. Az ünnepség vendégei városunk vezetői, a  képviselő testület tagjai, a városi óvoda nyugdíjas óvodapedagógusai és dajkái, Hegedűs Krisztián a KÁMK képviseletében és a közintézmények vezetői, valamint az óvodába járó gyermekek szülei, hozzátartozói.  Az óvodában advent…
Olvasd tovább

Légy jó mindhalálig – Szent Márton Társulat

A Szent Márton Társulat 5 éves jubileumi évfordulójához érkezve visszanéztünk az elmúlt időszakra, és meg kellett állapítanunk, hogy Társulatunk minőségi működése, színvonala egyedülálló a színjátszás terén Kunszentmárton Városában. Több száz fellépés, előadás, több ezer néző, 10 egész estét premier, közel száz társulati tag. Valamit elindítottunk annak idején… Valami szépet, valami jót, amiről akkor még nem…
Olvasd tovább

Ünnepség a Tanüzemben

November 29-én ünnepség keretében a középiskola tanüzemében a közelmúltban felújított létesítmények hivatalos átadására került sor, melyen beszédet mondott Boldog István országgyűlési képviselő. Két felújítás valósult meg minisztériumi támogatásból, egyrészről aljzatbeton javítása 2,9 millió Ft értékben és a tornaterem lapos tetejének szigetelése 9,1 millió Ft értékben. Továbbá az intézmény saját forrásból a tanüzem lapos tetejét újította…
Olvasd tovább

Segítők és Támogatók Karácsonya

Tegnap került első ízben megrendezésre a Segítők és Támogatók Karácsonya rendezvénye, ahol azokat a kedves kunszentmártoni polgárokat, közösségeket köszöntöttük, akik egészségügyi, szociális és kulturális területen, valamint egyéb közösségépítő tevékenységekben önzetlenül tettek a közért, a városért. Az ünnepet Ugrai Áron és önkormányzati óvodánk Ficánka csoportja tette még meghittebbé, ünnepélyesebbé. Köszönöm a Képviselő-testületnek, az Egészségügyi és Szociális…
Olvasd tovább

Adventi gyertyagyújtás

2017. december 9-én meggyújtásra került a városi adventi koszorún második gyertyája. Gyertyát gyújtott Cseh-Niczky Nikolett a Zeneiskola és a VIVACE kórus vezetője. A gyertyagyújtás alatt közreműködött a VIVACE kórus.  A szervezők várnak mindenkit szeretettel december 16-án 16 órai kezdettel a következő gyertya meggyújtására.  A képekért köszönet a Szabó Gyula Művelődési Központ munkatársainak.   
Olvasd tovább

Író-Olvasó találkozó – HELYSZÍNMÓDOSULÁS

A József Attila Könyvtár munkatársainak szervezésében egy emlékezetes Író-Olvasó Találkozóra kerül sor csütörtökön december 14-én 17 órai kezdettel a kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum Látványtárának előadótermében! Legyünk minél többen!
Olvasd tovább

Jótékonysági hangverseny

Jótékonysági hangverseny 2017. december 8-án este immáron harmadszor csendültek fel jól ismert és kevésbé ismert dallamok az Adventi Rézfúvós Kamaraegyüttes előadásában a kunszentmártoni Bartók Béla Teremben. A zenekart és a közönséget a Hetednapi Adventista Egyház lelkésze, Soós Róbert köszöntötte. A hangversenyen a népszerű karácsonyi énekek mellett klasszikus, Istent dicsőítő zeneműveket hallhattunk, köztük egy részletet Händel…
Olvasd tovább