Archívum: Kultúra

KÉSZ-közlemény: Szent István öröksége megtartó erő

Államalapító királyunk ünnepe kereszténységünk és magyarságunk megélésének kiemelt ideje. Szent Istvánnak a fiához írt intelmeiben egy olyan állameszme rajzolódik ki, aminek alapja a Krisztusba vetett hit megtartó ereje, a nemzeti értékek és hagyományok megőrzésének fontossága. Szent István ünnepén a KÉSZ arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy ezek az ezer éve megfogalmazott bölcsességek ma is aktuálisak.…
Olvasd tovább

ÖSSZETARTOZUNK Június 4. a magyar összetartozás napja

Száz évvel ezelőtt megcsonkítottak bennünket, országunkat. A tragédián ugyan 1938-ban az első bécsi döntés enyhített, amely visszaadta a Csehszlovákiához csatolt Felvidék túlnyomóan (máig) magyar lakta sávját. 1939-ben visszafoglaltuk Kárpátalját. 1940-ben visszatért Észak-Erdély szintén magyar többségű területe, 1941-en pedig – Jugoszlávia szétesésekor – a Muraköz, a baranyai háromszög és Bácska. A magyar népesség többsége ismét az…
Olvasd tovább

Emlékezés

Emlékezés Az Operatív Törzs javaslatát figyelembe véve Kunszentmárton Város vezetése a szerdai nap folyamán a következő döntést hozta: a Nemzeti Ünnepre tervezett megemlékezés a kialakult helyzetre való tekintettel elmarad. Tekintettel arra, hogy a szereplők több hetet készültek a műsorra a mai napon előadták azt. A megemlékező ünnepségen beszédet mondott Csollákné Apatóczki Etelka tanárnő. A Kunszentmártoni Általános…
Olvasd tovább

„Magyar vagyok”

„Magyar vagyok”   „Magyar vagyok” címmel versek, dalok hangoztak el a magyarságról, szülőföldről, hazaszeretetről Dezső Dóra versmondó és Szűcs Miklós népdalénekes előadásában 2020. március 11-én a Szabó Gyula Művelődési Központban. A vastaps és a tekintetek az előadás után mind azt jelezték, a közönség lelki tartalékai feltöltődtek. Élménypillanatokban gazdagabban tértünk haza. Köszönjük szépen.  Herczeg Renáta  
Olvasd tovább

Dr. Gőgh Edit előadása

Dr. Gőgh Edit előadása A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Kunszentmártoni csoportja szervezésében Dr. Gőgh Edit neurológus, pszichiáter 2020. február 19-én a Szabó Gyula Művelődési Központban tartott előadást. A doktornő többször volt már a KÉSZ-esték vendége. Ezen a délutánon „A lélek titkai” címmel örvendeztette meg közönségét. Köszönjük a lelkünk újabb töltését. Herczeg Renáta  
Olvasd tovább

„ÖSSZHANG” a képzőművészeti pályázaton

„ÖSSZHANG” a képzőművészeti pályázaton Harmadik alkalommal hirdetett képzőművészeti pályázatot a Kandó Kálmán Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Kondor Béla Képző-és Iparművészeti tagozata. A verseny célközönségét adták a hetedik és nyolcadik évfolyamos tanulók. A verseny témája idén az „ÖSSZHANG” volt. A rajzversenyre összesen 46 pályamű érkezett be Kecskemétről és környékéről. A rajziskolából hét munkát küldtünk be a válogatóba. 2020. január 11.-én 11…
Olvasd tovább

„Ellentétek„ Rajziskolai télbúcsúztató

„Ellentétek„ Rajziskolai télbúcsúztató   ’’Ellentét’’ címmel indult a 2019/2020-as tanév a rajziskolában. Tavalyi évben részt vettünk egy képzőművészeti rajzpályázaton, Kecskeméten, melynek a témája volt az „Ellentétek”. Erre a versenyre sokat készültünk a gyerekekkel, hoztunk is két helyezést. Annyira megtetszett a téma, hogy megbeszéltük, hogy a következő tanév ennek jegyében fog telni.  A célunk az volt,…
Olvasd tovább

Keresztény Értelmiségiek Szövetségének közleménye

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) elnöksége fontosnak tartja ráirányítani a figyelmet a házasság és a család védelmében azok fontosságára. A házasság hete programsorozat lezárultával adott ki közleményt adott ki.   Érték a házasság A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége idén is örömmel vett részt a házasság hete ünnepségsorozatban, amely számos eseményével ráirányította a közvélemény figyelmét a házasság…
Olvasd tovább