Archívum: Oktatás

Tehetségnap

Tehetségnap a Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában Második alakalommal rendezte meg az általános iskola tehetségnapját. A nap kiemelt célja, hogy a tanulmányi versenyeken, különböző fellépéseken túl is meg tudjuk mutatni, milyen nagy teret kap iskolánkban a tehetséggondozás. Ez azért is nagyon fontos, mert az iskola Akkreditált Kiváló Tehetségpont, és a cím – a belső késztetésen túl – kötelez…
Olvass tovább

Látogatás Teterow városába

Látogatás Teterow városába   Reinhard Dettmann polgármester úr meghívására Teterowba látogattunk, a hagyományos Csuka Fesztiválra (Hechtfest). Polgármester úr a vonatkozó jogszabályok értelmében sajnos nem lehet már továbbra a város vezetője, melyet mindannyian sajnálunk. 28 évig volt polgármester, neki és Réz Lászlónak köszönhető, hogy városaink 1993 óta, tehát 25 éve ápolnak barátságot. Ezt köszöntük meg Reinhard…
Olvass tovább

Megérkeztek városunkba a lengyelek

Tegnap délután megérkeztek lengyel testvértelepülésünkről (Stryszawa önkormányzat) a gyermekek és kísérőik. Változatos programokkal készültünk, reméljük, vendégeink jól érzik majd magukat. Wenner-Várkonyi Attila polgármester
Olvass tovább

Elballagtak a középiskolásaink

Elballagtak a középiskolásaink   A Karcagi Szakképzési Centrum Kunszentmártoni Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája megtartotta ballagását a középiskola udvarában 2018. május 5-én szombaton. A végzős diákok még utoljára végigjárták a tantermeket, melyekben oly sok órát töltöttek tanulással. A Karcag Szakképzési Centrum részéről Moldován György főigazgató helyettes mondott köszöntő beszédet, majd Kissné Balla Ágnes megbízott igazgató asszony…
Olvass tovább

Iskolanyitogató

Iskolanyitogató A Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nagy sikerű iskolanyitogató programot tartott április 7-én. A leendő első osztályos tanulók próbálhatták ki egy tanítási óra hangulatát, ismerkedhettek az iskola épületével, játszhattak, tízóraizhattak. Nagy öröm volt, hogy a gyerekekkel egész család is ellátogatott erre az eseményre, a szülők, nagyszülők nagy örömmel nézték, mennyire ügyesen ismerkedtek a kicsik az interaktív táblával, a katicakészítés rejtelmeivel,…
Olvass tovább

Szakmák éjszakája

Szakmák éjszakája Az idén harmadik alkalommal került megrendezésre a Szakmák éjszakája. A programban résztvevők számtalan érdekes játékos bemutatót láthattak, melyek a különböző szakmák világába kalauzolták el az érdeklődőket. A program célja az volt, hogy a leendő diákjaink és szüleik megismerkedhessenek az iskolánkban tanított szakmákkal, képzésekkel. A rendezvényt Kissné Balla Ágnes megbízott igazgató asszony nyitotta meg, majd Wenner-Várkonyi Attila polgármester úr is köszöntötte…
Olvass tovább

Kirándulás Lengyelországba

Kirándulás Lengyelországba Április közepén 17 szerencsés tanuló vett részt egy öt napos lengyelországi kiránduláson Csollákné Apatóczki Etelka és Csík János tanárok kíséretében. Testvérvárosunkban, Stryszawában jártunk és kirándultunk a környéken. Stryszawa Lengyelország déli részén, a Beszkidek egyik völgyében, Krakkó közelében található. A táj gyönyörű, a természet már ébredezik, de a hegyek csúcsai még hóval borítottak. Vendéglátóink felkészülten vártak és tartózkodásunk ideje…
Olvass tovább

Közösen elbúcsúztattuk a telet

Közösen elbúcsúztattuk a telet A 2017-2018-as tanév ’’Népek, nemzetek, kultúrák’’ címmel indult A Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. A farsangi forgatag ebben az évben a Világ-karnevál nevet kapta. A célunk az volt ezzel a témával, hogy saját kultúránkon kívül a diákok más nemzetek kultúráiba nyerjenek betekintést az órákon, melyeken képzeletbeli utazásra invitáltunk őket. A különböző földrészek,…
Olvass tovább

Szalagavató

Szalagavató a Karcagi Szakképzési Centrum Kunszentmártoni Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában Az ünnepi díszbe öltöztetett Szabó Gyula Művelődési Központ fogadta a végzős diákokat és vendégeiket a Szalagavató bálon. A Karcagi Szakképzési Centrum részéről Pardi Sándor főigazgató úr köszöntötte a végzős diákokat, majd Kunszentmárton város részéről Wenner-Várkonyi Attila polgármester úr szólt az ünnepeltekhez. Megköszönte a diákoknak és szüleiknek, hogy ezt az iskolát…
Olvass tovább

Ünnepi hangversenyek

Ünnepi hangversenyek Zeneiskolai hagyományokhoz híven idén decemberben is megrendeztük Adventi növendék hangversenyünket. Sajnos az elsődleges tervezett időpont egy programütközés miatt korábbra módosult, így december 5-én, kedd délután tartottuk 17 órakor, ami miatt sokkal inkább nevezhettük volna Mikulás növendék hangversenynek. Több szempontból kedvezőtlen volt ez az időpont, de mindettől függetlenül nagyon szép, és jó hangulatú hangverseny…
Olvass tovább