Archívum: Önkormányzat

Üdvözlet Teterow polgármesterétől

Üdvözlet Teterow polgármesterétől Testvérvárosunk Teterow polgármestere elfogadta a három vendég testvértelepülés mellett a meghívást Államalapításunk és a Magyarok Kenyere ünnepére augusztus 19-20-án. Dr. Reinhard Dettmann polgármester úr hálásan köszöni a vendégszeretetet és nagyon örül, hogy a két település 1993 óta tartja a kapcsolatot egymással. Sok barátot, ismerőst szerzett városunkban a majd 25 év alatt, és…
Olvasd tovább

Tájékoztatás a térfigyelő kamerarendszerről

Tájékoztatás a térfigyelő kamerarendszerről  Elkezdődött a térfigyelő kamerarendszer kiépítése városunkban. Az ígéret szerint, a kommunális adó egy részéből – idén bruttó 5.800.000,- Ft – ebben az évben a fejállomás (szektor és link antennákkal, RACK szekrénnyel) a Szent Márton Templomban kerül elhelyezésre, a központi rögzítő egység (RACK szekrénnyel, számítógéppel, monitorral) a hivatal épületébe kerül. A 32…
Olvasd tovább

Ünnepi képviselő-testületi ülés

Augusztus 19-én tartotta meg Szent István napi ünnepi testületi ülését Kunszentmárton Város képviselő-testülete. Polgármesterünk Wenner-Várkonyi Attila köszöntő gondolataiban a magyarságról és a hitről, az erkölcsről és az identitásról, a megmaradásról és a nemzet nagyságáról és városunk összetartó erejéről beszélt. Kalaman János plébános úr megszentelte az ünnep kenyerét. A kunszentmártoni ünnepi kenyér kiegészült a testvérvárosaink által…
Olvasd tovább

Magyarok Kenyere és Szent István Nap Kunszentmártonban

Magyarok Kenyere Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendezvény és Szent István Nap Kunszentmártonban Államalapításunk, Szent István ünnepe és a Magyarok Kenyere Jász-Nagykun-Szolnok megye rendezvénye zajlott augusztus 20-án Kunszentmártonban. A nagyszabású eseményt Kunszentmárton Város Önkormányzata és a Kunszentmártoni Gazdakör egymással karöltve szervezte. Az ünneplő közönséget a díszruhába öltözött Napsólyom Baranta Egyesület és Nagy Csaba tárogató művész fogadta szívhez szóló…
Olvasd tovább

Városunkban jártak a teterowiak

Az elmúlt héten Kunszentmárton egyik legrégebbi testvárosának küldöttségét fogadta a Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és városunk Önkormányzata. Wenner-Várkonyi Attila polgármester úr a csapatot érkezésük napján köszöntötte. A városi delegáció májusban már járt Teterowban a Csukafesztiválon. A helyi iskolások pedig nemrég tértek haza. Mindkét alkalommal szívélyes fogadtatásban volt részük a kunszentmártoniaknak. Ez az…
Olvasd tovább

Kelet-Magyarországi Szent Márton Települések és Plébániák találkozója

2016. július 2-án Kunszentmárton Város Önkormányzata és a Szent Márton Plébánia közös szervezésében valósult meg a Kelet-Magyarországi Szent Márton Települések és Plébániák találkozója. A rendezvény fővédnökei Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Bizottságának elnöke és Kiss-Rigó László, Szeged-Csanádi Megyés püspök. A vendégtelepülések és plébániák 9 órai kezdettel folyamatosan érkeztek.    A kunszentmártoni Szent Márton templomban a…
Olvasd tovább

Semmelweis nap a Városházán

2016. július 1-én Semmelweis Ignác születésének 198. évfordulóján az egészségügyben és szociális ágazatban dolgozókat ünnepeljük. Ezen alkalomból Kunszentmárton Város Önkormányzata június 29-én 15 órától a Polgármesteri Hivatal Házasságkötő termében köszöntötte a megjelenteket. Jusztin Boglárka a Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7. osztályos tanulójának szavalata hangzott el. Fazekas János alpolgármester úr beszédében megköszönte a…
Olvasd tovább