Archívum: Sport

Kézilabda

  UniTurn Kunszentmárton - Köröstarcsai KSK. 31 : 26 /16:11/ Csapatunk, a jó erőkből álló, és roppant szimpatikus csapat ellen lépett pályára. Nem kezdtünk jól, a 3. percben 0:2 volt az állás. 2 : 2:, majd 4:4-re alakult az eredmény Kovács András remek góljaival. A 10. percben. 5:5-nél aztán beindult a gépezetünk, és szép lassan…
Olvasd tovább

OTP Bank Bozsik Egyesületi Program

OTP Bank Bozsik Egyesületi Program Kunszentmártonban az Érparti sporttelepen rendezték meg az OTP Bank Bozsik Egyesületi Program októberi alközponti tornáját az U11 és U13 korcsoportú csapatok részvételével. A rendező  KuTE mellett Cibakháza, Csépa, Martfű, Rákóczifalva és Tiszaföldvár sportegyesületének utánpótlás csapatai hangulatos mérkőzéseken találkoztak egymással szép számú, főleg szülő érdeklődők buzdítása mellett.  Pálinkás Ferenc
Olvasd tovább

KuTE hírek

 Megyei U16 bajnokság-II.csoport   Korkülönbség ! Most is nagy a korkülönbség a bajnokságban szereplő csapatoknál, mely az eredményekben meglátszik. Józsa Tamás előző évi csapatából csak négy U16-os játékos maradt, az U15-ösök mellett még három U14-es fiú is játszik. Ebben a korosztályban egy év is sokat jelent, kettő pedig rengeteget !!!   Tiszaföldvár-KuTE 0-3 (0-0) vezette:…
Olvasd tovább

Újabb győzelem

Október 30-án Kiskunfélegyházán a KÉSZ Arénában találkozott egymással a tabella élén álló Kiskunfélegyházi HTK kézilabda csapata és a bajnoki címvédő UniTurn Kunszentmárton KSK. A mérkőzés előtt mindkét csapat 5-5 győzelemmel, hibátlan teljesítménnyel szerepelt a bajnokságban. A rangadón a hazaiak visszavágásra készültek az elveszített májusi bajnoki döntő miatt, de már a találkozó első perceiben kiderült, hogy…
Olvasd tovább

A hétvégén újra aratottak a kézilabdás fiúk

UniTurn Kunszentmárton - Mezőtúri AFC 29 : 24 /15:12/ Szánthó Ferenc tudósítása a szombati meccsről: "Csapatunkból a mai mérkőzésről Perjési Viktor, és Kapás Krisztián hiányzott, Fejes Marcell, pedig sérülés miatt nem tudott pályára lépni. Nem kezdtünk jól, a vendégek vezettek 1:,2 majd 2:3 arányban. Az 5. percben kiegyenlítettünk, és ettől kezdve szép lassan előbb 2,…
Olvasd tovább

Foci hírek

BRAVÚROK ! A megyei I. osztályú bajnokság őszi idénye két súlyos vereséggel kezdődött a KuTE számára, de utána összekapta magát a csapat és bravúros győzelmekkel felzárkózott a középmezőnybe ! KuTE-Szajol 1-0 (0-0) Érparti spt.,70 néző, vezette:Kiss Attila  Gól:Csajbók (89'-öngól) Nagy lelkesedéssel, fegyelmezetten játszott a KuTE, bár a helyzetek mindkét oldalon kimaradtak, de a mérkőzés hajrájában…
Olvasd tovább

Kézilabda hírek

Kézilabda NB-II Békéscsabai BDSK. - Kunszentmárton UniTurn KSK. 26 : 27 /12:14/ Csapatunk október 9-i mérkőzéséről hárman hiányoztak munkahelyi elfoglaltság miatt: Krasznai Gábor, Kapás Krisztián, és Perjési Viktor.  Az első percek, a hazaiaké voltak, 4:3, de a 14.percben már 7:4-re vezettek. Kapkodás volt és eladott labdákat ajándékoztunk a hazaiaknak. Gelley Dávid percei következtek a 15. perctől,…
Olvasd tovább

15.Jubileumi Pick Utcai Futófesztivál

15.Jubileumi Pick Utcai Futófesztivál szeptember 25. vasárnap   A szokásoktól eltérően személygépkocsikkal indultunk a Penny Market elől – támogató szülők segítségével – Szegedre. 2 fő 6 km-es távon, 1 csapat családi futásban, 30 fő pedig 3,4 km-en nevezett be a jubileumi versenyre. Az indulók sikeresen teljesítették a távokat. Élmény volt látni az ejtőernyős ugrásokat, láthattuk Kopasz…
Olvasd tovább

Kézilabda hírek

Győzelem a bajnoki rajton! Szeptember 17-én megkezdődött a 2016/2017. évi NB II-es kézilabda bajnokság! Az első fordulóban a Békés megyei Újkígyósra utaztunk, és megérdemelt győzelmet szereztünk! Felnőtt mérkőzés: Újkígyósi KC - UniTurn Kunszentmárton KSK: 25-32 (11-16) Góllövők: Cselovszki Cs. 6, Fejes M. 6, Fekete K. 5, Gelley D. 6, Kovács A. 3, Krasznai G. 2,…
Olvasd tovább

KuTE hírek

Elkezdődött !   Bentmaradt a KuTE a jó tavaszi hajrával a megyei I. osztályban, és saját nevelésű játékosaira építve megkezdte a 2016/2017-es bajnoki évet. A megyei kiemelt bajnokság alsóházat vezető ifjúsági csapatából "kiöregedő" játékosok most kezdőként kerültek be a felnőttbe. Viszont a gólerős 22 éves Majzik Máté Tiszaföldvárra távozott, a gyors, jól cselező,gólpasszokat adó és…
Olvasd tovább