Archívum: Szabadidő

Adventi vásár

Újra Adventi vásár a Főtéren A Szabó Gyula Művelődési Központ munkatársai várják az árusok jelentkezését.  Részletek a plakáton!
Olvasd tovább

DÖK-nap a középiskolában

DÖK-nap a középiskolában Ebben az évben Kunszentmártonban került megrendezésre a Karcagi Szakképzési Centrum harmadik diák önkormányzati vetélkedője. Az eseményt Pardi Sándor főigazgató úr nyitotta meg, majd Kovács Benedek megbízott igazgató úr is köszöntötte a résztvevőket. A rendezvény Madarassy Anikó tanárnő főszervezésével jött létre. A diákok a délelőtt során a város különböző pontjain versenyezhettek, 8 helyszínen.…
Olvasd tovább

Vöröskeresztes bál

Vöröskeresztes bál Családias körben újra megrendeztük a Vöröskeresztes bálat a Szabó Gyula Művelődési Központban 2017. szeptember 30-án. A bálat a Hagyományőrző és Nyugdíjas Egyesület, a Nőklub tagjai énekkel nyitották meg. Az eseményre más klubtagok nem voltak hivatalosak, csak a helyi szervezet tagjai. Örömmel fogadtuk a fiatalabb generáció képviselőit is. Bízom abban, hogy a jövőben több…
Olvasd tovább

Lecsófőzés a Vásártéren

Lecsófőzés a Vásártéren Őszi Közösségi Napot és XII. Vásár téri Lecsófőző versenyt rendeztünk a Vásártéren 2017. szeptember 23-án. Tizenegy csapat nevezett, melyből a Jászapáti utca közössége két bográccsal is főzött. A zsűri értékelése alapján I. helyezést ért el, ezzel a Vándorkupa tulajdonosa egy éven át Patkó János és csapata. A II. helyezést a Székely Mihály Szakképző Iskola tanári közössége,…
Olvasd tovább

„Afrikai dobkör”

„Afrikai dobkör” Ritmus. Ezt a szót a következőkben sokszor fogjuk olvasni. Mi is az a ritmus? “A ritmus az élet lelke” ( Babatunde Olatunji) .Mindennapi életünkben számtalan formában jelen van a ritmus. Nemcsak zenei értelemben léteznek ritmusok, ide tartozik például a napirendünk ritmusa, a szívdobbanásunk, a lélegzetvételünk, de az évszakok változása is. 22 éve kezdtem el ütőhangszereken…
Olvasd tovább

Városnapi Lovas felvonulás

Városnapi Lovas felvonulás Az idei Városnap is a Szent Márton Lovas Egyesület felvonulásával kezdődött. A felvonuláson résztvevő lovasok és fogatosok a szokásos útvonalat bejárva teremtettek jó hangulatot a városban. A lovaspályáról indulva az első megállóhely az Oberna család volt, ezután következett a COOP kisáruház előtti tér. Majd pedig a Tarcsányi kocsma és a Pótkerék Korcsma, innen tovább indulva Pásztorné Réz…
Olvasd tovább

Jubileumi Erőfesztivál a Városnapon

Jubileumi Erőfesztivál a Városnapon A Kunszentmárton Körös Gym Testépítő Egyesület szervezésében megrendezett Erőfesztivál ismét fergeteges sikert aratott és nagyszámú közönséget vonzott a Főtérre. A 20. alkalom a páros erős emberek versenye volt. Szabó Zoltán a Városnap és az Erőfesztivál ceremóniamestere és Wenner-Várkonyi Attila polgármester és mint a Körös Gym elnöke köszöntötte az öt párost, sok szerencsét és balesetmentes versenyzést kívánva mindannyiuknak. A…
Olvasd tovább

Városnap 2017

  Városnap 2017 Kunszentmárton Főtere újra megtelt a Városnapra kilátogató közönséggel 2017. szeptember 16-án szombaton. A Körös Horgászegyesület hagyományteremtő célzattal hívta életre a Körös Kupa Horgászversenyt. A helyi és környező települések horgászai érkeztek a versenyre. Kora reggeltől egészen délig 12 csapat 24 versenyzője mérte össze tudását a Csengedi holtágnál. Az eredmények a következőképpen alakultak: I. helyezett a Lándor-tavi Horgász Egyesület Szegvárról, II.…
Olvasd tovább

Amerikai Autós Találkozó

Amerikai Autós Találkozó Idėn negyedik alkalommal rendeztük meg a Kunszentmártoni Amerikai Autóstalálkozót szeptember 8-10. között az Érparti Lovaspályán. Rendezvėnyünk cėlja, hogy évente az amerikai autósok igen szűk körėt az ország dėli rėgiójában összekovácsoljuk egy hėtvėgėre, az ėrdeklődő vendėgekkel együtt. Egyre nagyobbodó találkozónkon egy igen családias hangulat alakult ki színes programokkal, autós ügyessėgi játėkokkal. Mėg a…
Olvasd tovább