“Azért a víz az úr” kiállítás

01-árvíz_2006-2016

Április 26-án kiállítás nyílt a Szabó Gyula Művelődési Központban „Azért a víz az úr” címmel. Kovács Antal nyugállományú polgári védelmi alezredes a megnyitón elhangzott gondolataiból szemezgetünk:

„A víz nagyon fontos szerepet játszik életünkben: a víz maga az élet! Víz nélkül nem lenne élet a Földön! Életünk minden percében jelen van a legkülönbözőbb formában. Jelen van italainkban, ételeinkben, használjuk mosakodáskor, mosáskor, fűtésnél, közlekedünk rajta, hajtja gépeinket, áramot termel, ételt biztosít és még hosszan sorolhatnám.

Az ember a történelem folyamán szívesen telepedett le a vizek (patakok, folyók, tavak, tengerek) mellé. Őseink is a víz jelenléte miatt választották ezt a helyet lakhelyüknek.

Századokon át „húzták hasznait, és viselték terheit” – jogásznyelven szólva.

A víz melletti települések a jótékony, hasznos tulajdonságok mellett hátrányos, káros hatásokkal is szembe találták és találják magukat!

Az általunk, emberek által gátak közé szorított folyóinkon egyre magasabb árvizek vonulnak le. A veszély nagyságának megértése könnyebb, ha néhány számmal megismerkedhetünk ebben az ügyben:

Kunszentmártonnál a Hármas-Körös 1970-ben 947 cm-rel tetőzött. Tengerszint felett ez 85.60 m!

A következő években a gátakat megerősítették, magasították, egyes helyeken – ahol addig nem volt szükséges – új gátat építettek (pl. Pannónia). Közel három évtizedes viszonylagos nyugalom következett.

1999-ben 967 cm volt a legmagasabb vízszint, 2000-ben már 985 cm-rel tetőzött. Ez sok helyen elérte, vagy megközelítette a töltések (gátak) tetejét. 2006-ban 1041 cm-rel tetőzött a folyó4 Ez a vízszint több 10 km hosszúságban meghaladta a töltések magasságát, így Kunszentmárton belterületén is! A gátak magassága helyenként az 5-6 métert meghaladja, de a 2-3 méter általános.

A kunszentmártoni vízmérce 0 pontja 76,13 m + 1041 cm = 86.54m. A város legmagasabb pontja alig haladja meg a 86 métert, a város területének jelentős részének 84-85 m körüli a tengerszint feletti magassága. Veszélyhelyzet volt 2006. április 14.-től május 9.-ig.

28-árvíz_2006-2016

A helyzet súlyosságát mutatja, hogy soha nem fordult meg városunkban, vagy a környező falvakban ennyi magas szintű vezető. A megyei vezetőktől az államtitkárokon, minisztereken át a Köztársasági Elnökig számtalan magas beosztású személy járt a helyszínen, és intézkedett a közvetlen tapasztalatok alapján a védekezéshez szükséges feltételek biztosítására.

Gátszakadás esetén az egész város, illetve az egész környék – több település – napokra, vagy hetekre víz alá került volna.

A legnagyobb veszély a Hármas-Körös jobb parti töltéseinek suvadása, megcsúszása miatt a Körös-zug településeit, Szelevényt, Csépát, Tiszasast fenyegette.

Körülbelül 150 km2 területet öntött volna el a kizúduló, mintegy 180 millió köbméter víz! Ezért volt nagy jelentősége annak, hogy meg tudjuk tartani a vizet a gátak között. Ez több hetes megfeszített munkával, a különböző szervezetek, hatóságok, és a lakosság összefogásával, jól megszervezett, összehangolt tevékenységével valósult meg.

29-árvíz_2006-2016

Szabó Tamás egy olyan kiállítást álmodott meg, amely a szakemberek, hatóságok mellett a város „névtelen” polgárainak hősies erőfeszítésére, munkájára emlékeztet. Névtelenek, mert bár természetesen van nevük, az nem került a históriákban említésre. Ők azok, akik önként tették a dolgukat munka előtt, munka után, hétvégeken a saját dolgukat félretéve. Naponta ezrek dolgoztak önként a homokzsákok töltését végezve. Hajnalban többször láthattunk a fáradtságtól alvó fiatalokat a megtöltött homokzsákokon. A háttérben ugyancsak százak, az egész országra vetítve ezrek dolgoztak azon, hogy minden jelentkező feladat időben végre legyen hajtva, a szükséges anyagok, élelem, stb. időben rendeltetési helyére kerüljön. A hosszan tartó kemény munka, melyben mindenki tudása, ereje javát adta a közös cél érdekében, meghozta gyümölcsét, sikerült a tengernyi vizet a gátak között tartani! Ezért köszönet illet mindenkit, akár az első vonalban, akár a háttérben tevékenykedett.

Meg kell azonban jegyeznem: az idézet, mely szerint „Azért a víz az úr!” bizony érvényes, a Hármas-Körös ezúttal visszavett egy kis területet az áradásai számára!( Istvánháza térségében, ahol töltéscsúszás történt!)

Az egyszer megszerzett tapasztalatokat nem szabad a feledés homályában veszni hagyni, vagyis a történéseket fel kell dolgoznunk, elemezni, értékelni, és legfőképpen hasznosítani az így megszerzett ismereteket, képességeket!

Ez a folyamat eddig működött, az 1970-es árvízi védekezésnél szerzett ismereteket 2000-ben felelevenítették, és nem csak a szakirodalomból, hanem a még élő, az eseményekben résztvevő emberek személyes tapasztalatainak a gyakorlatban történő átvételével is. Ez hozzájárult az akkori sikeres védekezéshez, valamint megalapozta a 2006-os eredményes helytállást is!

Az emberi helytállás, összefogás, kitartás, segítőkészség, bizalom, és a többi pozitív tulajdonság, melyet akkor megtapasztalhattunk, jellemző városunk polgáraira. A képeket végignézve az akkori események idéződnek fel bennünk, és jogosan lehetünk büszkék közösségünk tíz évvel ezelőtti tetteire! Ez arra is felhívja figyelmünket, hogy más események, feladatok esetében is számolhatunk a lakosság támogatására, közreműködésére!

Fontos tanulság, hogy a természetet nem legyőznünk kell, hanem megismerni és saját javunkra használni! Sajnos most még többnyire azt tapasztaljuk, hogy az ember leigázni akarja a természetet, uralkodni akar felette!”

Köszönetet mondott Szabó Tamásnak, aki figyelemmel kíséri városunk életét, számon tart minden fontos eseményt, évfordulót, szorgalmazza az azokról történő megemlékezést, így ezt a kiállítást is! Szabó Tamás más területen is aktív. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség hagyományőrző tevékenységében is évek óta folyamatosan közreműködik. A Megyei Polgári Védelmi Szövetség 2016-ban Polgári Védelemért díjat adományozott számára munkája elismeréséül.

35-árvíz_2006-2016

Kovács Antal bejelentette még, hogy a Magyar Vöröskereszt 135 éve jött létre, mely alkalomról Szolnokon rendezvény sorozattal emlékeznek meg. A rendezvényen vöröskeresztes relikviák bemutatására is sor kerül. A Kunszentmártoni Gyűjtőklub és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség kapott felkérést a kiállítás megrendezésére!

A kunszentmártoni árvíz 10 éves emlékére rendezett kiállítás 2016. május 13-ig megtekinthető a Szabó Gyula Művelődési Központban.

A kiállítás további képeiért kattintson ide!

A hozzászólások nem engedélyezettek!