Monthly Archives: október 2017

300 éves az újjászületett város Kunszentmárton 1719-2019

300 éves az újjászületett város Kunszentmárton 1719-2019 1.rész Megalakult az Emlékbizottság Városunk, Kunszentmárton 2019-ben emlékezik a török hódoltság utáni újratelepítés, a korabeliek szóhasználatával a „megszállás” 300. évfordulójára. Ennek előkészítése érdekében 2017. szeptember 18-án Wenner-Várkonyi Attila polgármester úr vezetésével megalakult az évfordulót előkészítő Emlékbizottság, amely elhatározta, hogy 2019 pünkösdje és 2020 pünkösdje között tartja meg az…
Olvasd tovább

Olvasókör

100 éve október 5-én született Szabó Magda, Kossuth-díjas író, költő és műfordító.  Az Olvasókör kis közössége az október 30-án megtartott soron következő alkalmán rá emlékezett életrajzi művének bizonyos részeivel és válogatott alkotásaival.   
Olvasd tovább

Látogatás Stryszawaba

Látogatás Stryszawaba A mai napon, 2017. október 30-án fogadott hivatalában Rafal Lasek, Stryszawa polgármestere. Testvéri szeretettel fogadtak bennünket. Remek programokon vettünk részt már eddig is, melyet köszönök szépen! Az együttmüködést folytatva jövő év elején a kunszentmártoni gyermekek látogatnak el ide, majd tavasszal a lengyel iskolások jönnek hozzánk. Sokat beszélgettünk a kapcsolat egyéb területekre történő kiszélesítéséről. Szeretettel…
Olvasd tovább

Lakossági fórum

Boldog István országgyűlési képviselő meghívására 2017. október 25-én városunkba látogatott Kocsis Máté, aki a Soros terv veszélyeiről és a nemzeti konzultáció fontosságáról tartott tájékoztatót. A rendezvény végén kunszentmártoni kézműves termékekből álló ajándékcsomaggal köszöntem meg látogatását. Wenner-Várkonyi Attila polgármester A tájékoztató képei az alábbi linken megtekinthetőek!  
Olvasd tovább

Önkormányzati hírek – Tájékoztató az ebtartásról

Tisztelt Kunszentmártoniak! Teljesen jogosak voltak azok lakossági észrevételek, illetve az az általános felháborodás, miszerint az utóbbi időben elszaporodtak a közterületeken a kóbor ebek. Az állatok befogása csak részben járt sikerrel, ezért a Képviselő-testület rövid előkészítő munka után 2017. október 26-án döntött azokról az intézkedésekről, melyekkel ez a kötelező önkormányzati feladat hatékonyabban elvégezhető (a határozat kivonatot mellékelem):…
Olvasd tovább

Önkormányzati hírek – kamerarendszer

Önkormányzati hírek - kamerarendszer 2016. évben a Képviselő- testület döntött arról, hogy I. ütemben megkezdi a városi térfigyelő kamerarendszer kiépítését. 2016. évben megvalósult rendszer során kiépítésre került a központi fejállomás és vevőegység (Római Katolikus templom tornyában), a központi rözgítő egység (Önkormányzat hivatali épületében), 2 db rendszámfelismerő kamera (Öcsödi úton, és a 45. sz. főút Bem…
Olvasd tovább

Dr. Borbély Zoltán előadása a Helytörténeti Múzeum Látványtermében

Ferences prédikátorok, oszmán hódítók: Kunszentmárton mindennapjai a reformáció idején Dr. Borbély Zoltán az Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Intézetének adjunktusa 2017. október 26-án a Helytörténeti Múzeum Látványtermében tartott előadásában a 16. századi Magyarország és Kunszentmárton mindennapjait mutatta be.  Magyarország helyzete a 16. század folyamán nagyon összetett volt. Az oszmán-török terjeszkedés következtében az ország három részre szakadt,…
Olvasd tovább

Megyei rajzpályázat Arany János tiszteletére

Megyei rajzpályázat Arany János tiszteletére   A szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény Gyermekkönyvtára megyei rajzpályázatoz hirdetett szeptemberben általános - és középiskolás diákok számára. A pályázat témája Arany János verseinek illusztrálása volt, ugyanis ebben az évben emlékezünk meg a költő születésnapjának 200. évfordulójáról. A gyermekkönyvtárba a megye több településéről érkeztek be alkotások, összesen 250…
Olvasd tovább