2016.május 5-én 10 órától emlékezők gyűltek össze a Könyvtár előtt a kun emlékszobornál, hogy felidézzék az 1945. május 6-ai eseményeket. Ekkor Mária Terézia magyar királynő Bécsben aláírta a jászok és kunok kiváltságainak visszaadását engedélyező okiratot. Ezt az eseményt nevezzük latin szóval Redemptionak, azaz önmegváltásnak, önvisszaváltásnak. A magyar Országgyűlés 2014. február 4-én történelmi emléknappá nyilvánította május 6-át a Redemptio emléknapját.
A Kunszentmártonban megrendezett emléknapon köszöntőt mondott Wenner-Várkonyi Attila polgármester. A Szent Anna Katolikus Óvodai néptáncosai fellépésükkel tették emlékezetessé a napot. Dr. Pusztai Gabriella a Kunszentmártoni Általános Művelődési Központ igazgatója beszédében a következő gondolatokkal emlékezett a május 6-ai évfordulóra.
"Nagy esemény, jeles évforduló hozott minket e helyre, hiszen a mai napon emlékezhetünk arra igazán, hogy nemcsak magyarok vagyunk, hanem az itt megjelentek ereiben bizony kunok, jászok vére is csörgedezik. Május 6-a az évfordulója annak, hogy e két nép összefogott szabadságának, függetlenségének visszaszerzésére.
A kunok és a jászok a 13. században telepedtek le ezen a tájon, s katonai szolgálatukért cserébe a király különböző kiváltságokban részesítette őket. A török hódoltságot követően azonban veszélybe került kivételezett helyzetük, szabadságuk. A török kiűzése az országból kiürítette az államkincstárat, s Lipót császár új bevételi forrásokat keresett. 1702-ben született meg a tragikus döntés, s a császár eladta a Jászkunság területét a Német Lovagrendnek. Az eladással korábbi kiváltságaikat elveszítették a kunok és jászok, s sérelmeiket csak 1745-ben a poroszok elleni háború idején tudták csak orvosolni. Mária Teréziának a hadjárathoz rendkívül sok pénzre volt szüksége, ezért a királynő szíve könnyebben lágyult meg a jászkunok sanyarú sorsán. Az önmegváltás, latinul redemptió során földjeiket tetemes summával megválthatták, visszavásárolhatták. Visszakapták önállóságukat a jogszolgáltatásban, a közigazgatásban, adóztatásban, mentesültek a földesúri függéstől, szabadparaszti jogállást nyertek. Mintegy 40 000 ember életét érintette a döntés.
A redempció után a jászkun népesség sajátos, kifelé zárt, de belül rendkívül sokszínű társadalommá vált. Legfőbb jellemzője lett, hogy szabad emberek alkották, akik választott vezetőik és autonóm igazgatásuk segítségével intézhették sorsuk alakulását. A jászkun társadalom legfelső rétegét a teljes jogú redemptusok alkották, irredemptusok azok lettek, akik a redemptusoknál alacsonyabb összeggel vettek részt a megváltakozásban, s ezért a jogokból is kevesebbet kaptak. Mellettük éltek a személyileg szabad, de földnélküli, nincstelen zsellérek. A Jászkun Kerületben tartózkodási engedélyt nyert munkavállalók, pedig azáltal részesültek a jászkun szabadságból, hogy mentesültek a földesúri függéstől. A szabadságért 1000 lovas katonát is ki kellett a Kerületnek állítani, ez volt a híres jászkun huszárezred. A jászkun huszár páratlan vitézsége és lovaglótudása méltó módon öregbítette a magyar lovasság hírnevét! 1848-ban a hazaszeretet egyik legszebb példáját ők adták, amikor a Kárpátokon keresztül iszonyú véráldozattal jöttek haza a császári seregből. Nekik köszönhetjük az oly híressé vált jászkun virtus kifejezést is.
A redempció mind a kortársak, mind az utódok szemében nagy tett volt. Egy olyan korszakban szereztek őseink kiváltságokat, amikor az uralkodók abszolút hatalomra törekvése volt a jellemző. Az egykori szabadság visszaszerzése megnyitotta az utat a polgári fejlődés előtt is, s a Jászkunságban soha nem látott fellendülés indulhatott meg. A redempció szorosabb kötelékbe fonta a kerületeket, s megerősítette a jászokat, kunokat kezdetektől jellemző öntudatot.
A redempció nagy lökést adott Kunszentmárton felemelkedésének is, hiszen ismét kiváltságos helység lett. A Jászkun Kerület többi településéhez hasonlóan önkormányzati autonómiával rendelkezett. A szabadparaszti társadalom jobb lehetőségei vonzották a betelepülőket. Mezőgazdaságát meghatározta, hogy hatalmas puszták tartoztak a településhez, mely jelentős állattartásra kínált lehetőséget. Kezdetben legelőként, kaszálóként használták a területeket, majd jellegzetes tanyai állattartást alakítottak ki. Fényes Elek 1837-ben már gazdagon termő gabonavidékként jellemzi és szól marhavásárairól, szőlőskertjeiről. Rendkívüli ütemben erősödött a kézművesipar, s a Jászkunság többi részéhez viszonyítva is eléggé korán létrejött az első céh. Mivel Kunszentmárton ekkor még nem tartozott a városi rangú települések közé, ez rendkívüli dolognak számított. 1782-ben révprivilégiumot kapott a község, s 1806-ra első hídja is felépült. A település mintegy 90 év alatt a „semmiből” kinőve eljutott a városi rang megszerzéséig 1807-ben.
A 19. század folyamán a város vezető szerepet kapott a Tiszazugban, s e terület társadalmi, gazdasági, kulturális életének központjává vált. Kisipara, boltjai, vásárai az egész kistájat kiszolgálták.
De mit is jelentett a szabadság, függetlenség az itt élők számára? Ősi jogaikat a szabadsághoz szokott, önérzetes kunok és jászok kemény, szívós és küzdelmes munkával vívták ki, szerezték vissza maguknak. Az itt élőknek sokévi gyűjtögetést, kuporgatást, hitelek felvételét, s egyéb áldozatokat kellett vállalni, hogy 1745. május 6-án a királynőtől megkaphassák a redempciós kiváltságlevelet. A kamatokkal terhelt végső összeg, közel 570 000 rajnai aranyforint, óriási teher volt, de mégis nagy örömmel járt. Összehasonlításképp azért szeretnék egy példát mondani, hogy milyen nagyságrendű ez az összeg: pl. az udvari zeneszerzőként dolgozó Joseph Haydn keresete egy egész év alatt az 1700-as évek közepén 600 rajnai forintra rúgott, s még évekkel később is, amikor – mai kifejezéssel élve – valóságos világsztár lett Haydn, akkor is csak 700 rajnai forintot fizettek számára egy évre.
S végül fel kell tennünk azt a kérdést, hogy mit jelent számunkra ma a redempció? Szeretetünket a szülőföld iránt, példás összefogást a szabadság megszerzéséért, tartást, becsületet és büszkeséget, hogy jászok és kunok vagyunk.
Engedjék meg, hogy Erdő Péter, bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek gondolatával zárjam megemlékezésemet:
A szabadság lehetőség arra, hogy megvalósíthassuk mindazt az értéket, amely személyes és emberi hivatásunkhoz tartozik. -A szabadságért kötelességünk szóval és tettel fáradozni, főleg pedig felelős módon élni vele. Az emberi méltóság és szabadság olyan értékek, amelyekért nem egyszer súlyosan meg kell szenvednünk."
A Megemlékezés további képeiért kattintson ide!
