Kézilabda

 

UniTurn Kunszentmárton - Köröstarcsai KSK. 31 : 26 /16:11/

Csapatunk, a jó erőkből álló, és roppant szimpatikus csapat ellen lépett pályára. Nem kezdtünk jól, a 3. percben 0:2 volt az állás.
2 : 2:, majd 4:4-re alakult az eredmény Kovács András remek góljaival. A 10. percben. 5:5-nél aztán beindult a gépezetünk, és szép lassan növeltük az előnyt. A 22. percben már 11:7-re vezettünk úgy, hogy belefért Jacsa kihagyott 7 méterese is.
Kemény volt a játék, de szabályosan játszott mindkét csapat.
A félidőt 16:11-es vezetéssel zártuk.
A második játékrészt nem kezdtük igazán jól, 3 kétperces kiállítást is kaptunk. Ekkor Danku Zsolt, és Gelley Dávid voltak eredményesek.
A 40. percben jött egy rövidzárlat, 6 percig nem tudtunk gólt szerezni, eladott labdáink, és kihagyott helyzeteink voltak, így az ellenfél a 45. percben feljött 2 gólra. 22:20.
Varga edző gyorsan időt kért, rendezte a sorokat, és Gelley Dávid találataival gyorsan visszaállt az 5 gólos előnyünk.
A védekezésünk mellett, kapusunk, Subicz Attila is megtalálta a ritmust, és jó védéseket mutatott be.
A mérkőzés utolsó perceiben, a cserék is játék lehetőséget kaptak, és sikerült behúzni a kötelezőt!
Gólszerzők: Gelley Dávid 8, Kovács András 7, Cselovszki Csaba 4, Tóth Jacsa 4, Horváth Ferenc 3, Danku Csaba 2, Fejes Marcell 1, Fekete Károly 1, Krasznai Gábor 1.


Csapatunk legközelebb november 20.-án, /vasárnap 14.00 óra/ a dobogó 3. helyén, jelenleg 1 vereséggel álló Orosháza csapatához látogat!

Szánthó Ferenc 

15042264_1245662958830315_2988305674657531835_o15039526_1245662735497004_107402276208826992_o15039508_1245664188830192_4193117251041778121_o15025173_1245664035496874_126469503653474833_o15002291_1245663858830225_6312288983846792815_o15000757_1245663192163625_5590630854811017904_o14991298_1245663332163611_5916961941372682900_o14976890_1245665165496761_2857536028313418985_o15068346_1245664932163451_6991565773679637616_o14990893_1245668608829750_7190249350794984349_o

 

A hozzászólások nem engedélyezettek!