Búzaszentelés

Búzaszentelés 
Az ember a kezdetektől érzi, tudja, hogy életét önmaga csak részben tudja befolyásolni. A mezőgazdasággal foglalkozó embereké nagyban függ az időjárástól. A keresztény ember Istenben bízva minden tavasszal Teremtőjéhez fordul, kéri segítségét, hogy a megkezdett munkája kárba ne vesszen. Szent Márk napja közelében kivonul az Egyház a határba, hogy ott kérje az égiek támogatást.                                                         A pap e szavakkal fordul Istenhez: "Mindenható Isten, kegyességedhez fohászkodunk, hogy e zsenge vetéseket, melyeket a meleg és az eső által nevelsz, áraszd el áldásod bőséges harmatával, és őrizd meg a termés beéréséig. Add meg népednek, legyen mindig hálás ajándékaidért, hogy a föld terméséből az éhezők bőséges jókkal teljenek be, s a szegény és szűkölködő is zengje dicsőséges nevedet. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Amen."
Ezután  a négy égtáj felé fordulva a négy Evangéliumból olvas fel a pap, majd könyörgések és énekek hangzanak el. Befejezésként a zárókönyörgést mondja el: "Örök mindenható Isten, aki az eget és  földet, a tengert és az egész mindenséget teremtetted, alázatosan kérünk, hogy földi terményeinket megáldani, megszentelni és gyarapítani méltóztassál. Töltsd meg csűreinket és pincéinket a gabona és a bor bőségével, hogy azoknak örvendezve dicséretet és hálát zengjünk neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Amen."
A szertartás végén a négy égtáj felé fordulva meghinti a vetést e szavakkal: És a mindenható Istennek, az Atyának, és Fiúnak, és Szentléleknek áldása szálljon e vetésekre, és maradjon rajtuk mindenkor. Amen.                                                                                                    
Majd közösen elénekeljük a Nemzeti Himnuszt.
Laurinyecz Pál

A hozzászólások nem engedélyezettek!