Tehetségnap 2017.

Tehetségnap 2017.

A Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2013 óta Akkreditált Tehetségpont, 2016-ban pedig megkaptuk az Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet. Ezért úgy gondoltuk már évek óta, hogy túl az iskolai tehetség-azonosításon és tehetséggondozáson valamilyen olyan programot is létre kellene hoznunk, amely megmozdítja a környék tehetségpontjait is. Így került sor 2017.május 19-én az első Tehetségnap megszervezésére. A program mindenkinek bőségesen kínált tanulságos, elgondolkodtató, de szórakoztató eseményeket is. A Szabó Gyula Művelődési Központban rendezett megnyitón és előadáson köszönthettük a meghívott iskolák képviselőit,  Dr. Vass Vilmos habilitált egyetemi docenst, a Szolnoki Tankerületi Központ részéről Kurucz Anitát, a Kunszentmártoni Önkormányzat részéről Fazekas János alpolgármestert, valamint a Kunszentmártoni ÁMK részéről Dr. Pusztai Gabriella igazgató asszonyt és munkatársait.

Az iskolánk pedagógusai, valamint a meghívott felnőtt vendégek számára Dr. Vass Vilmos tartott nagyon érdekes és elgondolkodtató, ugyanakkor rendkívül jó hangulatú előadást arról, milyen is a kreatív iskola. Ez idő alatt a tanulók, mintegy 40-en, a rajziskolában készítettek képeslapokat, és nyomtak maguknak linónyomással a tehetségnap emlékére pólókat. Ezután a Művészetoktatás Napja alkalmából rendezett kiállítás megtekintése volt soron, majd vendégeink ellátogattak a helyi múzeumba és látványtárba, amitől teljesen elvarázsolódtak.

A nap fénypontja mégis a 16.30-kor kezdődő tehetséggála volt, ahol szintén telt ház előtt adták elő nagyon változatos produkcióikat a meghívott iskolák tanulói: a Mezőtúri Általános Iskola és AMI, a Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI, a Szerbiából, Délvidékről, Tornyosról érkezett Tömörkény István Általános Iskola, valamint a Kunszentmártoni Általános Iskola és AMI tanulói.

Rendkívül nagy örömmel töltött el mindannyiunkat, hogy mindenki nagyon élvezte ezt a napot, a meghívott vendégeink elismeréssel nyilatkoztak a programról és a szervezésről. Hagyományt szeretnénk teremteni, tehát jövőre 2. Tehetségnap!

Hadd idézzem Dr.Vass Vilmos egyetemi docens szavait, melyre az egész tantestülettel együtt nagyon büszkék vagyunk: „Ezúton is köszönöm a meghívást Takácsné Szilágyi Erzsébet Igazgató Asszonynak. Gratulálok a szervezéshez! Kitűnő Kollégákat, minőségi fejlesztő munkát ismerhettem meg! További sok sikert kívánok!”

Takácsné Szilágyi Erzsébet

igazgató

A Tehetségnap képei az alábbi linken megtekinthetőek!

A hozzászólások nem engedélyezettek!