20 éves lett a Kunszentmártoni Fúvószenekar!

20 éves lett a Kunszentmártoni Fúvószenekar!

2017. november 18-án több, mint 150 ember gondolta úgy, hogy kiszakadva a hétköznapok rohanásából, megáll egy pillanatra és együtt tölt egy szép estét a 20. évét ünneplő Kunszentmártoni Fúvószenekarral. Támogatói bál lévén a megvásárolt belépőjegyekkel, támogatói jegyekkel, tombolával és születésnapi tortával a zenekar működését támogatták, amit nem lehet elégszer megköszönni.

Az est köszöntőkkel kezdődött. Különösen igaz volt ez erre az estére, hiszen 20 évet megköszönni nem egyszerű, sőt lehetetlen. Köszönet illeti a város vezetőit, Kasza József volt polgármester urat, akinek ideje alatt alakult meg a zenekar, köszönünk mindent Dr. Czuczi Mihály volt polgármesternek is, aki 16 évig a város vezetőjeként segítette a munkánkat. És még egyszer köszönjük Wenner –Várkonyi Attila polgármester úrnak, hogy a kezdetektől támogatott minket! Hálásak vagyunk minden jelenlegi és volt támogatónknak, minden szülőnek, gyereknek, hogy hozzájárultak az zenekar létéhez, hogy fontosnak tartották, tartják, hogy itt Kunszentmártonban zenekar működjön, illetve hogy gyermekeik itt zenélhessenek. És innen köszönjük Simon Gyulának, hogy 1996. június 10-én bejegyeztette a Kunszentmártoni Alapfokú Művészeti Iskolát Kunszentmárton Város jegyzőjénél, megalapozva ezzel a Kunszentmártoni Fúvószenekar létrejöttét!

Cseh –Niczky Nikolett, a Zeneiskola jelenlegi vezetője köszöntette a vendégeket, a bált a hagyományokhoz híven Wenner-Várkonyi Attila polgármester úr nyitott meg, majd Szőke Ferenc, a Zeneiskola volt tanára, igazgatója mondott beszédet, aki a zenekar megalakulásától 12 éven át az együttes vezetője volt. 2010-2016-ig Tassonyi Zsolt vette át a karnagyi feladatokat. Színházi elfoglaltsága miatt az ő üzenetét ifj. Cseh András tolmácsolta. A jelenlegi vezető Kiss Tamás, aki 15 éve a zenekar tagja, régi emlékek, zenekari eredményeket elevenített fel beszédében, közben pedig a legnépszerűbb zenekari számok is felcsendültek. Műsorszámok között hely kapott az idei tanévben alakult Tücsökzenekar, akik remélhetőleg idővel a „nagyzenekar” utánpótlásai lesznek. Fellépők között volt még a Tassonyi Zsoltné által megalakított Fuvolazenekar, jelenlegi vezetője Tóth Ágnes.

Zenekarunk mindig is büszke volt arra, hogy nemcsak a szabadidő hasznos eltöltését jelenti ez a tagjai számára, hanem komoly szakmai munka is folyik! Mutatják ezt a megyei és országos versenyeken elért helyezések a 20 év alatt. A teljesség igénye nélkül: Nívódíj, Fesztivál díj, A Fesztivál legjobb zenekara díj, I. díj, ”Zary Város Karmesteri Díja”, Arany minősítést SHOW kategóriában, Zenekari Verseny III. helyezés, Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál Ezüst diploma, Demecseri Fúvószenekari Találkozó és Minősítő; Arany Diploma legmagasabb pontszámmal; Demecser Város Különdíja; Legjobb kürt szólam; Legjobb ütő szólam; Legjobb szólista, Nemzetközi Fúvószenekari Verseny, I. hely., Arany Diploma.

A műsor után a Magyaros Csárda vacsoráját fogyaszthattál el a vendégek, majd azt követően a Fuvi Band zenekarnak köszönhetően kezdetét vette a tánc egészen a tombolahúzásig, közben a születésnapi torta megszelése, valamint Wenner-Várkonyi Attila és Kiss József felejthetetlen műsora adott lehetőséget a pihenésre!  A tombola felajánlások száma mutatja, hogy ez a rendezvény nem jöhetett volna létre, ha a kunszentmártoniak nem fognak össze és nem segítenek nekünk, nemcsak a tombolában, hanem támogatói jegyek vásárlásával vagy azzal, hogy eljöttek a rendezvényünkre. A sok felajánlásnak köszönhetően rengeteg tárgyat tudtunk kisorsolni, a sok vásárlónak pedig nagy-nagy köszönet, hiszen több mint 1400 tombolát vásároltak meg, támogatva ezzel a zenekart! Éjféltől pedig a svédasztalnál gyűjthettek erőt a táncolók a hajnalig tartó bulihoz.

Reméljük minden résztvevő jól érezte magát és bízunk benne, hogy a következő 20 évet is együtt ünnepelhetjük majd.

Várunk továbbra is mindenkit rendezvényeinkre, hiszen a bál utáni időszak sem pihenéssel telik, hanem folytatódnak a munkálatok, hiszen a zeneiskola december 5-én 17 órától tartja Növendékhangversenyét. Ezzel azonban még nincs vége az évnek, hiszen december 21-én 17:00-tól a Kunszentmártoni Fúvószenekar, a zeneiskolai kiskórus, a Vivace Kórus valamint a Cserkeszőlői Általános Iskola Énekkara ad koncertet a Katolikus Nagytemplomban. A rendezvény ingyenes a helyszínen támogatói jegyek vásárolhatók! Mindenkit sok szeretettel várunk! Utána a Főtéren a Fény ünnepe alkalmából közös tűzgyújtásra várunk minden résztvevőt!

 Cseh-Niczky Nikolett

igazgatóhelyettes

23561571_1438879102906509_5599109421922811989_n 23621279_1438878582906561_632969723912056228_n 23621525_1438878719573214_1206456270484009471_n 23622032_1438878662906553_869179289870983131_n 23658466_1438878452906574_6293842794996063808_n

A hozzászólások nem engedélyezettek!