A közbiztonság fontos kérdés, közös ügyünk!

Tisztelt Kunszentmártoniak!

A közbiztonság fontos kérdés, közös ügyünk!

Kunszentmárton Város Önkormányzat Képviselő- testülete 2016. évben döntött arról, hogy a városban térfigyelő kamerarendszert kiépítését kezdi meg.

A 180/2016.(VI.30.) sz. önk. határozat alapján, az I. ütemben megvalósult beruházásban kiépítésre került a központi fejállomás és vevőegység (Római Katolikus templom tornyában), a központi rögzítő egység (Kunszentmártoni Közös Önkormányzati Hivatal épületében), 2 db rendszám felismerő kamera, illetve 1 db térfigyelő kamera, az alábbi telepítési helyszíneken:

1) Öcsödi úti állatátvevő épületénél 1 db rendszámfelismerő kamera – saját oszlopon.
2) Szent Imre herceg út / Bem út kereszteződésénél 1 db rendszám felismerő kamera – meglévő épület homlokzatára szerelve konzolos kinyúlással.
3) Széchenyi lakótelepi iskola udvarán lévő régi kazánház használaton kívüli kéményére szerelve 1 db térfigyelő kamera.

Az I. ütem kiépítésének költségeit, összesen bruttó 5.363.060.- Ft.-ot a Képviselő- testület a 2016. évi kommunális adó bevételéből biztosította. A kiépítés 2016. november 25-én a vállalkozási szerződésnek megfelelően befejeződött.

A Képviselő- Testület 2017. április 27-i soros ülésén, a 117/2017. (IV.27.) számú önk. határozatával döntött arról, hogy Kunszentmárton város területén lévő térfigyelő kamerarendszer bővítését (kiépítés II. üteme) megrendeli a Benzol- Tech Kft.-től bruttó 5.000.000.- Ft. összeg erejéig, melynek fedezetét a 2017. évi kommunális adó bevételéből biztosítja.

Jelenleg az alábbi helyszíneken történt meg a térfigyelő kamerák éles üzembe állítása, melyről szeretnék Önöknek tájékoztatást adni:

1) a Szentesi út végénél 1 db rendszám felismerő kamera.
2) a régi Körös- hídnál 1 db rendszám felismerő kamera a régi hídra nézően és 1 db fixtelepítésű kamera a Körös-parti sétányra nézően (üzemel 2017. szeptember 15-től).
3) 45. sz. főút/Kossuth Lajos utca kereszteződésében 2 db fixtelepítésű kamera (üzemel 2017. szeptember 1-étől).
4) Vasútállomás előtti közterületen 2 db fixtelepítésű kamera.
5) Körös- parti sétányon Wesselényi út /Köttön u. végénél 2 db fixtelepítésű kamera (üzemel 2017. október 27-től).
6) Gimnázium épületének homlokzatára szerelve 1 db fixtelepítésű kamera (üzemel 2017. szeptember 15-től).
7) Epreskerti játszótérnél 1 db fixtelepítésű kamera.
8) Mátyás király úton a Szent Márton Plébánia homlokzatára szerelve 1 db fixtelepítésű kamera (üzemel 2017. szeptember 15-től).
9) Csengedi holtági szivattyúháznál 1 db fixtelepítésű kamera (üzemel: 2017. október 27- től).

A szerződés szerinti befejezési határidő 2017. december 15-e.

Így városunkban ez év végétől összesen 16 térfigyelő kamera segít a közbiztonság helyzetének javításában, segíti a rendőrség munkáját a közterületeken történő esetleges szabálysértések, bűncselekmények felderítésében, bizonyításában, illetve közlekedési balesetek vitás kérdéseinek tisztásában.

A fejlesztés folytatódik. Csütörtökön döntünk a térfigyelő kamerarendszer 2018. évi bővítéséről, melyben újabb 16 kamera telepítését célozzuk meg.

Tisztelettel: Wenner-Várkonyi Attila polgármester

Csenged - a hulladéklerakóra nézve

Csenged- a hulladéklerakóra nézve

Epreskert

Epreskert

Epreskert_

Gimnázium

Gimnázium

Körös hídnál

Körös hídnál

 

Körös parti sétány

Körös parti sétány

Lámpás kereszteződés

Lámpás kereszteződésLámpás kereszteződés_

 

Öcsödi út

Öcsödi út

Szent Márton Plébánia

Plébánia

Széchenyi lakótelepi iskola - műfüves pályánál

Széchenyi lakótelepi iskola - műfüves pályánál

Szent Imre herceg út bevezető szakasza

Szent Imre herceg út bevezető szakasza

Szentesi út vége

Szentesi út vége

Vasútállomás

Vasútállomás

A hozzászólások nem engedélyezettek!