Jogi tippek – Dr. Balla Anita ügyvédtől

JOGI TIPPEK

SEGÍTSÉGNYÚJTÁS ELMULASZTÁSA? - Sajnos IGEN.

 

Az esettanulmány szerint valaki arra lett figyelmes, hogy egy földön fekvő férfi mellett két ismeretlen személy tétlenül álldogál.

A férfi kommunikációra képtelen állapotban, kb. 7 fokos hidegben az utcán mozdulatlanul feküdt. A helyszínre érkező harmadik személy hívta a Mentőket, a jelenlévők ennek érdekében semmilyen intézkedést nem tettek! Ennek okaként egyikőjük azt jelölte meg, hogy a mobiltelefonjának egyenlege kimerült, míg másikuk azzal védekezett, hogy éppen csak dohányozni ugrott le. Később kiderült az is, hogy korábban már egy kerékpáros is megállt a segítségre szoruló mellett, majd amikor a másik két személy megérkezett, a helyszínről ő is távozott.

A segítségnyújtás elmulasztását a törvény bünteti!

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: „Btk.”) 166. § (1) bekezdés szerint „Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”. A Btk. 166. § (2) bekezdése szerint „A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a sértett meghal, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna.”.

A 112-es általános segélyhívó telefonszám hívása ingyenes! Innen a beérkező hívást az illetékes szervhez továbbítja a diszpécser. Ha segítségre szoruló személyt lát, mobil - és vezetékes telefonról egyaránt hívhatja a 112-t! Figyeljünk egymásra!

Dr. Balla Anita

A hozzászólások nem engedélyezettek!