300 éves az újjászületett város, Kunszentmárton

300 éves az újjászületett város, Kunszentmárton 1719-2019
10. rész
A politikai község megszervezése első lépései

Kunszentmárton újkori történetének egyik legizgalmasabb, ám források hiányában talán leghomályosabb időszakát az 1718- 1720 közötti néhány év jelenti. A megszálló családoknak meg kellett szervezni mindennapi életük kereteit: a politikai községet, valamint az egyházi életet. Mindkettőnek sok-sok összetevője volt.
A Jászkunságot a Habsburg udvar 1702-ben eladta a Német Lovagrendnek. Ennek érdeke volt, hogy birtokait mielőbb adófizető lakosokkal telepítse be. A Kunszentmárton pusztára Orczy István főkapitány engedélyével (1717. május 24.) letelepedő, jászapáti telepesek évi 30-200 forint bérleti díjat (árenda) fizettek a Lovagrendnek. Ennek befizetése nem egyénenként, hanem település révén történt. Meg kellett állapítani és ki kellett jelölni a település határait. Talán ez volt az egyik legfontosabb kötelessége az új községi vezetésnek, hiszen a hosszú lakatlan időszak alatt, a községszervezet hiánya miatt, a szomszédok bizony nagy területeket elbirtokolhattak. Ezért hosszú éveken keresztül tartó határperek voltak Szentessel, Öcsöddel, Mesterszállás kapcsán pedig Mezőtúrral. Valamiképp szabályozni kellett a község belterületén a lakóházak és udvarok kialakítását, a határban a földek foglalását és használatát, valamint a közös tulajdonú legelők és halászó vizek használatát. Meg kellett szervezni a mészárszék, az italmérés, a boltok, azaz a királyi jövedelmek, a regálék haszonvételét. A Körösön való átkelés módjában és díjában egyezségre kellett jutni a túlparton, a Körös jobb partján birtokos Földváry családdal. Erre már 1719-ben sor került. Volt feladat tehát bőven. Ezek megszervezésére bírót és esküdteket választottak, akik kifelé is képviselték a közösséget.
Ezekről az eseményekről azonban - sajnos - keveset tudunk, mert a kezdeti intézkedéseket rögzítő első ún. tanácsi jegyzőkönyv elveszett. A Kunszentmárton történetét a 20. század elején összeállító ifj. Dósa József ugyan még láthatta ezeket a feljegyzéseket, ám ő is csak feltételezésekre építhetett. A lakosok házai az első időben valószínűleg félig földbe mélyített ún. putriházak voltak. A településszerkezet mintája nyilván a Jászapátin követett két beltelkes rendszer volt, ami néhány év alatt alakulhatott ki Kunszentmártonban. Ennek az a lényege, hogy az emberi lakótér és a gazdasági udvar, ami az állattartás, a terménytárolás helyszíne volt, a térben elvált egymástól.
A település központjában viszonylagos rendezettséggel álltak a lakóházak, a település külső övezetében pedig az ún. kertek vagy ólaskertek az istállókkal, ólakkal és a rakodóval, azaz a széna- és szalmakazlakkal. Bár Dósa József szerint a község első bírója 1719-ben biztosan Radics István volt, a megszállás utáni első összeírásban, 1720-ban a bíró Nagy Miklós, akinek a neve szerepel az első megszállók névsorában. A bírókat ugyanis egy-egy évre választották. A település közigazgatásában 1745-ig, a redemptióig nagyobb változások nem történtek. A település élén álló tanács működése négy területre terjedt ki: 1. politikai igazgatás, 2. gazdasági irányítás, 3. rendészeti igazgatás és 4. jogszolgáltatás. A városvezetés pénzügyeiért a bíró volt felelős. Hivatalának lejárta utáni évben, már az új bíró működése alatt, pontosan el kellett számolnia, felmentést kellett kérnie és kapnia a pénzügyekről a település vezetésétől. A tanács, s így a főbíró feladata volt a községi javak (üzletek: mészárszék, kocsmák, a Körös halászó vizének, a közös használatban lévő földeknek) gazdaságos, a közösség érdekeit szolgáló használata: bérlemények, jogok együttes kezelése. A boltok, a rév stb. bérbeadására 1733-tól vannak adataink. A magánépítkezések bizonyos felügyeletét is a tanács látta el. A község tanácsa általában 12 szenátorból, esküdtből állt, élén a főbíróval, akivel együtt választották. Hivataluk gyakran akadályozta őket a saját gazdaságuk vitelében. Emiatt munkájukért a tanács tagjai a jászkun kerületek minden helységében adómentességet (immunitás) élveztek, és felmentették őket a közmunka alól is. A tanácsüléseken a főbíró elnökölt. Utalványozási joga volt. Tekintélyes, példamutató, pedagógiai érzékkel megáldott ember kellett
legyen. Munkáját a másodbíró segítette, aki a település saját területén való gazdálkodását vezette. Volt pusztagazda is, aki nálunk Mesterszállásra és Kuncsorbára ügyelt. A nótárius, a jegyző kinevezett, fizetett tisztségviselő volt.
Kunszentmárton a 18. század első felében a Nagykunság viszonylag jól iparosodott települése volt. A kereskedelmet a 18. században Kunszentmártonban is görög kereskedők látták el. A század végére már több tucat iparost és két molnárt jeleznek a források, akik céhbe is tömörültek. Ebben az időben Kunszentmárton messze a legiparosodottabb nagykun település. 1720-ban egy kocsmárost írtak össze. 62 kapásnyi szőlőt telepítettek a Mátraalja községeiből a szőlőkultúra tapasztalataival rendelkező új gazdák. (1 kapás szőlő= kb. 200 négyszögöl) E szőlőskertek Kunszentmártonban a Köttön halomnál és Péterszögben voltak.
A korabeli összeírások adatai szerint 1720-ban Kunszentmárton lakosságából a 15 évnél idősebb férfiak száma 117 volt.
A lélekszám dinamikusan nőtt. 1745-re, a redemptio évére elérhette az 1300-1500 főt. Bár 1739-ben a pestis rövid idő alatt 814 polgárát vitte el a településnek, a község talpra tudott állni. Gazdaságilag is erősödött: a 41 család állatállománya 1720-ban 598 szarvasmarha, 152 ló, 527 juh, 228 sertés volt. 1720-1728 között óriási fejlődés zajlott le Kunszentmártonban. A gazdák száma az 1720-as 41-ről 1728-ra 156-ra növekedett. A vetésterület 115,16 pc-ről (=pozsonyi köböl= 1100-1200 négyszögöl= 1 magyar hold, vagy kishold, = 4 vékányi vetőmag került bele) 1003,75 pc-re, a szántó területe 1720-ban 230,32 pc, 1728-ban pedig már 2007,50 pc, az összes művelt földterülete 1720-ban 1600,11 pc, 1728-ban pedig 4071,24 pc. Ennek megfelelően a termés is nagymértékben nőtt: az 1720. évi 2666,65 pozsonyi köbölről 1728-ra 5428,32 pozsonyi köbölre.
Az 1745. évi redemptio után a helyi önkormányzat élén a tanács állott, amely a redemptus lakosság érdekeit fejezte ki, tagjai is csak redemptusok és földváltó nemesek voltak, de intézkedéseik és normáik az egész közösségre vonatkoztak. Ám ez a szerkezet nem különbözött a redemptió előtti településigazgatási szerkezettől. (Folytatása következik!)

Irodalom: Dósa József – Szabó Elek: Kunszentmárton története I. Kunszentmárton, 1936.

Dr. Barna Gábor

A hozzászólások nem engedélyezettek!