Kié ez a város?

Kié ez a város?

Jó dolog, hogy városunk méltóképpen megtartja ünnepeit, teret ad az önfeledt szórakozásnak is. Ezt tapasztaltuk augusztus 20-án, Szent István király ünnepén, ezt a városnapon, ahol kicsi és nagy, idős és fiatal megtalálta a számára feltöltődést adó kikapcsolódást.
De mi maradt utána? Akik vasárnap a főtéren jártak, bosszankodtak a sok eldobott szemét láttán, pedig sok szemétgyűjtőt helyeztek ki a rendezők. Nem beszélve a templom és a plébánia közötti parkról. Egyesek nyilvános illemhelyként használják a területet annak ellenére, hogy jól látható helyen a mobil WC-k sora állt rendelkezésükre. Eldobott betétek, papírok és a megkönnyebbülés más nyomai rettentették el a jóérzésű sétálókat, a misére érkezőket. Azon túl, hogy a megszentelt helyet meggyalázták, közegészségügyi szempontból is elítélendőt tettek. Ugyancsak szégyenfoltja városunknak a Köttön utca végére kihelyezett szelektív hulladékgyűjtő környéke. (képünkön) Kinek jó ez? Vajon ezt teszik saját lakókörnyezetükben, saját portájuk előtt is? Vagy ott is a szomszéd elé piszkítanak? A város csak a fenntartóké vagy mindannyiunké? Ennyire igénytelenek lennénk? Számtalan kérdés, amire nincs válasz. Örülnénk, ha mindannyian, a szórakozók is magukénak éreznék településüket, és nem csúfítanák el, nem rontanák el az ünnepet. Becsüljük meg, óvjuk azt, ami a miénk!

-tbm-

DSC_2680

A hozzászólások nem engedélyezettek!