In memoriam TÓTH LÁSZLÓ úri szabómester (1925-2019)
Kunszentmárton társadalmát nagy veszteség érte február 3-án. Ezen a vasárnapi napon halt meg városunk megbecsült polgára, Tóth László úri szabómester, a nagy múltú kunszentmártoni iparosság utolsó itteni képviselője. Az ő halálával véglegesen lezárult egy 250 évet átfogó felívelő korszak városunk történetében, amelynek megannyi jeles szereplője a saját szakterületén nyújtott mindenkor nagy tisztességgel végzett értékteremtő munkájával nagymértékben hozzájárult városunk fejlődéséhez és az itt lakók életének jobbá tételéhez, s ezáltal a település – mai kifejezéssel – népességmegtartó erejének növeléséhez. Az egyik ilyen tekintélyes iparos család sarjaként látta meg Tóth László úr is a napvilágot 1925. július 12-én Kunszentmártonban, s miután mindkét szülői ágon felmenői iparosok voltak, születésével eldőlt, hogy neki is iparosnak kell lennie. Az életkezdéssel azonban nem édesapja cipészmesteri nyomdokaiba lépett, hanem 12 éves korában Tígyi Károly neves szabómester vette magához első tanulónak, akitől inasévei alatt olyan alapokat kapott szakmai téren, amelyekre későbbi előmenetele során is biztosan tudott építeni. 1940-ben szabadult fel és édesapja kívánságára a szabászat szakmai ismereteit mint segéd, már Újpesten sajátította el kiváló német származású szabómesterektől úgy a férfi, mint a női szabóság területén. Úgy számított, hogy a mestervizsga letételét követően a fővárosban nyit majd üzletet, de 1944 őszén közbeszólt a háború és édesapja kérésére hazatért szülővárosába, majd az életkörülmények gyökeres megváltozása folytán véglegesen Kunszentmártonban telepedett le. A háborút követően csak 1948-ban kapott iparengedélyt és egy éven belül már nyolcan dolgoztak a keze alatt, a politika azonban ismét közbeszólt és l951 májusában neki is alapító tagnak kellett lennie egy szövetkezetben, viszont 1954 után sikerült ismét önálló státuszban folytatnia a pályát.
Elmondása szerint kisiparosként, mint az „egyéb” kategóriába tartozó, csak a hátrányait „élvezte” az 1948-tól 1990-ig tartó kényszerű „nagy társadalmi kísérletnek”. Feleségével, Szabó Margittal, akivel 1950-ben kötött házasságot, igyekeztek boldog, harmonikus életet élni, de egyetlen gyermekük tragikus elvesztése 1975 után múlhatatlan fájdalomként kísérte végig életüket. Úgy a társadalmi nehézségeken, mint a családi tragédián László bácsi intelligenciája és mélyen vallásos hite segítette át a családot, mert az élet dolgait, a megrendeléseket változatlanul a hosszú évek során megszokott elsőrangú minőségben kellett teljesíteni, ami nevét ismertté tette városunk határain túl is és amiből ő sem engedhetett, hiszen egyedül neki volt férfi és női szabó mestervizsgája városunkban. 1986. január 1-jén ment nyugdíjba, de a felesége nevén váltott iparengedéllyel még 2007-ig dolgozott. Mint ember, szolid, megfontolt, rendkívül intelligens és finom ember volt, aki munkáját mindig pontosan, imponáló szakmai tudással és felelősséggel látta el, minden keze alól kikerült öltöny, kabát, nadrág és bármilyen más ruhadarab valóságos műremek volt, mert az tisztesség, ami a felmenőit jellemezte, a lényegesen megváltozott körülmények ellenére alapkövetelmény maradt az ő hosszú életében is! Tóth László úr tehát egy hosszú, küzdelmes élet során a jó harcot megharcolta, katolikus hitét megtartotta. Életében úri szabó volt és egyben igazi Úriember, akinek emberi tartása követendő példaként áll a mai generációk előtt is! Köszönjük Istennek, hogy ismerhettük, emlékét pedig kegyelettel megőrizzük!
Március 14-én, temetésén a kiterjedt rokonság, a szomszédok, jó ismerősei és tisztelői mellett jelen volt a régi szakmai kör egyikének, a hírneves Ökrös szabódinasztiának még városunkban élő egyik leszármazottja, Ökrös István úr, valamint az ugyancsak kiváló, nemrég elhunyt Tígyi Károly szabómesternek, első mentorának városunkban élő egyik leánya, Kun Lászlóné Tígyi Terézia, továbbá egykori tanulói közül Andrási Ferenc, Gyóllai Lajos, Kiss Gábor urak és László Józsefné Imrei Ilona. Végezetül ezúton mondunk tiszteletteljes köszönetet szomszédjának, Gyovainé Bata Máriának, László bácsi odaadó és lelkiismeretes gondozásáért.
Dr. Szabó János
