300 éves az újjászületett város Kunszentmárton 1719-2019
18. rész - Kuncsorba
1745-ben, a redemptiokor Kunszentmárton magához váltotta Kuncsorba puszta fele területét. Másik felén Kisújszállás és Túrkeve osztozott. Magát a pusztát jász őseink első honkereső útjukon megismerték és a vizek hiánya miatt végül nem választották letelepedési helyül. Akkor még álltak a középkori település templomának romjai. 1718-tól kezdve - Mesterszállással együtt - területét legelőnek bérelték. A település első említése (1395: Csorbajánosszállása) viszonylag kései, a névadás korai időszakra utal.
A 15. századtól kezdve biztosan Kolbáz-szék, a későbbi Nagykunság része. A 16. században az egri várnak adózott. A török-tatár támadásoktól sokat szenvedett. A 16. század végétől többször elpusztult és hosszabb-rövidebb ideig lakatlan volt. 1662-ben még említették papját, de 1677-ben már pusztaként hozzák a források. A puszta előbb Kunszentmárton bérleménye lett, majd pedig 1745-ben, a redemptiokor az említett három
nagykun település osztozott rajta. Távoli birtokát Kunszentmárton gyakran másoknak kiadta bérbe, az így befolyt összegből pedig közelebbi pusztákat (pl. Istvánháza, Bábocka) bérelt legelőnek. Kuncsorba a redemptiokor váltott tőkeföld járuléka volt Mesterszálláshoz hasonlóan. Kunszentmárton a puszta egy részét 1759-ben szántóknak felosztotta lakosai között, más részét pedig közlegelőnek gőbölyjárásnak használta. 1788-
ban összeírták az állatokkal együtt a legelőn tartózkodó pásztorokat: két számadó gulyást, hat bojtárral, egy csikós számadót két bojtárral, négy nyájjuhász négy bojtárral, négy gőblyöst és négy kancást. A pásztorok nagy száma azt jelzi, hogy nagyon tekintélyes mennyiségű állatot őriztek a pusztán. Csorba accessorium, azaz járulék jellege a tízévenkénti újraosztás ellenére a továbbiakban nem változott. 1818-ig nem osztották fel
teljesen, akkor felparcellázták és kimérték a tőkeföldek járulékául. Bár folyóvize nem volt és ma sincs, területét gyakran elöntötte a Tisza árja, ami a Mirhó-foknál lépett ki a medréből. 1800-ban új pusztaházat építtettek Csorbán, ahol a csősz lakott, a jószág itatására pedig új kutakat csináltattak. 1808-ban a puszta bérleti díját az új kunszentmártoni városháza építésére fordították. 1818-ban a puszta egy részét tanyaföldeknek kiosztották, bár a földeken sokáig csak egyszerű kalibát volt szabad építeni. A város vezetése nem szerette volna, ha a távol eső Kuncsorbán élők a közmunkából kiesnének, gyerekeiket nem tudnák iskolázni, maguk nem tudnák a templomot látogatni. A tanyásodás azonban megindult.
A katolikus lakosok főleg Kunszentmártonból, a reformátusok pedig Túrkevéről és Kisújszállásról költöztek a községbe. Hamarosan, 1868-ban szélmalom, kovácsműhely épült. 1824-ben még csak 134-en éltek területén, 1890-ben pedig már 1200-an. 1897. január 1-vel szakadt el Kunszentmártontól és vált önálló községgé. A törökszentmiklósi járáshoz csatolták. A községgé alakulás után egy katolikus és egy református iskola működött a faluban. Az önállóvá válás és a földrajzi távolság miatt Kunszentmárton kapcsolata meglazult és megszűnt. Több kunszentmártoni gyökerű család visszaköltözött az anyavárosba.
Irodalom:
Dósa József – Szabó Elek: Kunszentmárton története I. Kunszentmárton, 1936. 101-111.
Antal Árpád: Kuncsorba. In: Tóth Tibor (szerk.) Adatok Szolnok megye történetéhez I. Szolnok, 1980. 507-517.
Dr. Barna Gábor
