Interjú Kasza Mátyás asztalos mesterrel
Kasza Mátyás asztalos mester, a Kasza és Társa Faipari Kft. alapítója, otthonában fogadott és mesélt az elmúlt ötven év küzdelmeiről, az életen át tartó tanulásról, az asztalos szakmában elért sikerekről. 2009-es nyugdíjba vonulását követően még 10 éven át gyakorolta a szakmát. Most 70 évesen érezte úgy, épp itt az ideje befejezni a munkát.
- Mesélne a kezdetekről, az indulásról?
- Hárman vagyunk testvérek. Családunkban nem volt korábban iparos. 1963. augusztus 15-én kezdtem az asztalos szakmát a Vegyesipari KTSZ-be, egészen 1975-ig. Ebben az időszakban Magyarország több pontján is dolgoztam. 1975-ben, a fiam születése után eldöntöttem, hogy nem járom tovább az országot és az 1978-as mestervizsga letétele után, 1979-ben saját lábra álltam. Szokolai Lajos barátom sok inspirációt adott számomra az induláshoz, melyért a mai napig hálás vagyok.
-Volt az elmúlt ötven évben olyan kiemelkedő pillanat, ami egyértelműen megalapozta az országos, később a nemzetközi ismertségét a Kasza és Társa Faipari Kft-nek?
-1979. június 1-én kisiparos lettem. Ezt követően 21 éven át a családi ház hátsó épületében dolgoztam többedmagammal. Az ötven év meghatározó pillanata volt, mikor az udvari, kis céget felváltotta a nagyüzem. 2001. január 1-vel átköltöztünk az új és tágasabb üzembe.
-Melyik munkájára emlékszik vissza örömmel?
-Legemlékezetesebb munkám az a fa bejárati ajtó, melyen a kilincsrészen kívül máshol nem lehet látni se szöget, se facsavart, ezt a különleges ajtót Pestre, a Hűvösvölgybe készítettem, mely termékünk sikere bejutatott minket a Bánfa Kft-hez, Bánhalmára. Ettől az időszaktól kezdve folytattuk vállalkozásban tevékenységünket. Fejlődni kezdtünk, volt időszak, mikor egyszerre majd 30 főt is foglalkoztattam. Büszkeséggel tölt el, hogy van még olyan 1998-ban megtervezett, kivitelezett ajtó, mely a mai napig megtalálható a piacon. De Kunszentmártonban is számos helyszínen ott maradt a kezem nyoma, a Talmácsi Cukrászat belső tere, óvodába, iskolába is letettem a névjegyem egy-egy bútordarabra.
- Milyen érzésekkel tekint vissza az elmúlt hosszú évtizedekre, a dolgos, sokszor fárasztó hétköznapokra?
-Elégedett vagyok az életemmel. Sok ember csak a munka gyümölcsét látja. Nem látják a napi szintű feszített tempójú, nagy koncentrációt igénylő szervező, koordináló munkát, az esetleges csúszásokat, azt, hogy egész életemben egyhuzamban öt napnál többet nem voltam szabadságon. A sikernek ára van. Kitartást, türelmet és hitet igényel. Nemcsak magamtól, de a családomtól is. Nélkülük nem ment volna. A feleségem biztosította egész életemben a nyugodt hátteret, ahova a nap végén mindig jó hazatérni. Mindent elértem, amit elterveztem. A nulláról indultam, amit felépítettem a kitartásnak, a szakma iránti alázatosságnak köszönhetek.
-Miből érezte, hogy itt az ideje átadni a stafétát?
-60 évesen nyugdíjba vonultam, de a munkás hétköznapokból 70 évesen, 2018. szeptember 1-vel léptem ki, átadva a lehetőséget a fiatalabb, tettrekészebb generációnak. A mesteremtől úgy tanultam, hogy 20-45 éves koráig fejlődik egy iparos, 45-60 éves koráig abból él, amit az elmúlt 25 évben tanult, tapasztalt, átélt. 60 éves korától kezdve az ember lelassul, kevesebb ingert képes befogadni, kevésbé innovatív. Lelassultam. Ebben a szakmában mindenki előtt érdemes járni egy-két lépéssel, minden pillanatban észnél kell lenni. A céget a fiam viszi tovább, jelenleg négy fővel. Ma már szinte mindent gépek végeznek, olyan automatizált eszközök vannak a piacon, melyek a pályám kezdetén nem álltak rendelkezésünkre. Sokat változott a világ. Minden tekintetben.
-Milyen üzenetet adna át a fiatalabb generációnak, aki szakmát szeretne tanulni?
-A siker titka a rengeteg munka, a szakmai alázat. Kitartás, kézügyesség és türelem. A hosszú évtizedek alatt 15 tanítványom volt, melyből a szakmában maradó egy személy a mai napig nálam dolgozik. Egy szakmával rendelkező személy tíz év a szakmájában eltöltött gyakorlatot követően válik szakemberré. Sajnálattal látom a világ alakulását, hogy a többi szakmához hasonlóan az asztalos szakma is kezd kihalni.
-Mióta abbahagyta a munkát hogyan telnek a mindennapjai?
-Nehezen találtam a helyen. Hirtelen annyi szabadidőm lett, ami korábban nem volt jellemző. Igyekszem elfoglalni magam. Sokat vagyok a kertben, a ház körüli teendőkkel igyekszem a mindennapjaimat tevékeny eltölteni.
Jó egészséget és töltődésben gazdag éveket kívánok.
Köszönöm a beszélgetést.
Herczeg Renáta
