Emlékezés Turcsányi István tanár úrra
A 120 éve született Turcsányi István polgári iskolai tanárra, a múzeumi gondolat kunszentmártoni elindítójára emlékeztek május 3-a délutánján családtagja, tanítványai és a megjelent vendégek. Az élet csodálatos találkozásának lehettünk szemtanúi. Felemelő volt látni, ahogyan együtt idéznek múltat az unokák, a dédunokák és az ükunokák, mélységes tisztelettel emlékezve István bácsi munkásságára, életének fontos állomásaira. Tanítványai, Józsa László és dr. Barna Gábor személyes élményein keresztül megismerhettük a polihisztor pedagógus életének jelentős pillanatait.
A legidősebb még köztünk élő tanítványa Józsa László helytörténész visszaemlékezéséből megtudtuk, hogy Turcsányi István 1899. április 29-én Törökszentmiklóson született ugyan, de nála hűségesebb, igazabb és elhivatottabb helyi lakosa kevés élt Kunszentmártonban. Tanulmányait Kézdivásárhelyen a tanítóképzőben végezte, melyet a háborús időszak félbeszakított. 1920-ban folytatta tanulmányait a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolában Budapesten. Széles látókörét mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy a főiskolát az általános két főszak helyett négy szakkal végezte el: matematika, fizika, kémia és testnevelés szakos lett. Az oklevél megszerzését követően két lehetőség kínálkozott számára az egyik Balatonfüreden, a másik Kunszentmártonban. Ez utóbbit választva vált városunk méltán emlegetett tanárává. Pista bácsi a törekvő, a sokszínű, a kreatív, az alkotó.
Dr. Barna Gábor néprajzkutatónak is van emléke arról, hogyan került városunkba Pista bácsi. „Olyan helyre kell menni tanítani, ahol nyáron a tanteremben disznót tartanak vagy tyúkok kotkodálnak.” – mondta neki Gulyás Flórián tanár úr. Az elmesélés szerint kiváló sporttudása révén kerékpárral tette meg a Törökszentmiklós és Kunszentmárton távot, majd végigsétálva a városon, tanára szavai csengtek vissza fülében, amikor a polgári iskola környékén tyúkokat és disznókat látott. Ekkor érezte igazán, itt a helye. Felkereste az iskola igazgató asszonyát, Iványiné Veöröss Vilmát, aki örömmel várta az új pedagógust. Nagy szakértelemmel bíró, igényes tanári testületbe került, ahol tudását folyamatosan fejlesztette. A Kunszentmártonba érkezést követően hamar rátalált a szerelem Fegyverneky Piroska tanárnő személyében. Két gyermekük született Ilona és Lajos.
Józsa László ízelítőt adott a polgári iskola alakulásának kezdetéről, felépítéséről, a tanári gárdáról, melynek Turcsányi István alkotó személyisége volt. Pedagógus hivatása mellett földműveléssel is foglalkozott, élt-halt a természet adta csodákért. Bekapcsolódott a város kulturális életébe is. Megkezdte a régiségek gyűjtését, mellyel a múzeum anyagi bázisát alapozta meg. Számos ismeretterjesztő előadást tartott, kiállításokat rendezett, továbbá külső munkatársa volt a hetente megjelenő Kunszentmártoni Híradó újságnak. Újságcikkeinek száma több százra tehető.
A polgári iskola 20 éves fennállásáról így írt: „Kunszentmárton a fejlődés útjára tért. Kunszentmárton vezető és irányító szerepet tölt be a Tiszazugban. Ez az egy középfokú iskolája van és nincsen más középiskola Szentestől Szolnokig. A második huszonöt év kapujában nagyra hivatottsága tudatában kéri a támogatást a polgári iskola, melynek első huszonöt éve íme kiterítetett, s nem találni abban mást, mint a köz önzetlen és becsületes szolgálatát. Egy újabb 25 évben legyen Isten áldása az intézeten, növendékein s azokon, akik érte dolgoztak és dolgozni fognak. Az iskola tanulóinak többsége kunszentmártoni, de jelentős számot tesznek ki a Tiszaföldvárról, Homokról, Mesterszállásról, Öcsödről, Cibakházáról, Szelevényről, Csépáról, Tiszakürtről, Tiszasasról, Tiszainokáról, Tiszaugról, Nagyrévről jelentkező növendékek is, akik bejárók, vagy kunszentmártoni családoknál kaptak szállásolási és étkezési lehetőséget. Ezek a számok bizonyítják, hogy a kunszentmártoni polgári iskola valóban a Tiszazug iskolája. Ezek a számok mutatják az iskola erejét.”
Dr. Barna Gábor néprajzkutató is személyesen ismerte Turcsányi Istvánt. Életük több szálon kapcsolódik. Még kisgyermekként Pista bácsi unokáival játszott, és a professzor úr édesapjával együtt voltak a II. világháború frontjain és a hadifogolytáborban, melyről sok emléket osztott meg. A két világháborút követően a hadifogolytáborokból kikerülve töretlen lelkesedéssel és hittel kezdte újra, folytatta azt a kutató és gyűjtő munkát, mely a mai kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum létrehozását megalapozta. Hatvan éves korában, 1959-ben nyugdíjba vonulását követően tudott igazán szívügyének, a múzeumi gyűjtőmunkának élni. Az 1960-as években megkezdődött múzeumszerveződés idején Barna Gábor professzor úr kisgimnazista volt, Pista bácsi beszervezte segédkántornak.
A visszaemlékezők sorai között ült dr. Cseuz Imre, akinek Pista bácsi volt az osztályfőnöke. „A híre megelőzte a tanítót. Apám szavai itt csengenek a fülembe a mai napig: olyan tanárod lesz, akinél nincs különb most Kunszentmártonban. Ez valóban így volt. Olyan hitet, szeretetet adott tovább mindannyiunknak, mely életünket végig kíséri. Minden alkalommal a gyakorlatias tudás elsajátítása volt az elsődleges célja. Csodás volt látni, ahogyan földművesként a legszabadabb embernek érezte magát.” – mesélte az egykori növendék.
A tanítványok emlékezete, a családi jelenlét, az elhangzott személyes történetek megidézték nem csupán a múzeumi gondolat fáradhatatlan kunszentmártoni alapítóját, Turcsányi Istvánt, de mindenkit, kiknek kézjegyét magán hordozza a múzeum. Megbecsülésük jelét bizonyítják a Kunszentmártoni Múzeum Látványtárának lépcsőfordulóján a falon elhelyezett portrék. Szívük egyként lüktet a múzeummal: dr. Szabó László, Turcsányi István, Baldaszti József, Smuta Kálmánné, Józsa László és dr. Barna Gábor. Köszönet a hosszú évtizedekkel ezelőtt elkezdett áldozatos munkáért és a rendíthetetlen akaratért, melyre méltán lehetünk büszkék.
Herczeg Renáta
