Honismereti tábor 2019

Honismereti tábor 2019

 

A Helytörténeti Múzeumban valósult meg a város „Humán szolgáltatások fejlesztése a Kunszentmártoni Járásban” (EFOP-1.5.3-16-2017-00074) elnevezésű pályázatának Honismereti tábora július első hetében.

A pályázat 12 gyermek táboroztatását tette lehetővé 5 napon keresztül.

A tábor célja minden évben szülőföldünk megismertetése minél több szempontból, figyelembe véve a résztvevő korosztály igényeit.

Ebben az évben a tábor programtervét úgy állítottuk össze, hogy a gyerekek minél színesebb tevékenységeket végezhessenek és minél több saját tapasztalatot szerezzenek. Ennek tükrében két napra kirándulást szerveztünk, a hét többi napján pedig a múzeum udvarában és kiállításaiban tartottunk a Tiszazug hagyományos mesterségeihez kapcsolódó kézműves foglalkozásokat, környezeti nevelési célzatú, ismeretterjesztő foglalkozásokat. A résztvevők használati tárgyakat készítettek különböző technikákkal, kipróbálták a vályogvetést, megismerkedtek a régészek munkájával. A Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkban a térségre jellemző természeti értékeket, élőhelyeket és fajokat ismerhették és figyelhették meg a gyerekek testközelből. Lakiteleken a Kultúrművek élményközpontba utaztunk, ahol az Árpád-kori templomrom maradványai között barangolhattak a kirándulók, valamint saját kezűleg készíthettek gyógykenőcsöt, a gyógynövények gyűjtésétől kezdve egészen a tégelyekbe porciózásig.

A tábor zárásaként a vállalkozó kedvű gyerekek a templomtoronyból integetve köszönhettek Kunszentmárton városának.

Reméljük, hogy a résztvevők életre szóló élményekkel gazdagodtak a tábor ideje alatt.

 

Vass-Bathó Bea

DSCN8530m

 

A hozzászólások nem engedélyezettek!