100 éve történt:
A második hidunk pusztulása
Az 1919. március 21-én kikiáltott Magyar Tanácsköztársaság folyományaként városunkban is megalakult a vörös direktórium. Dicstelen uralma azonban csak bő egy hónapig tartott, mivel április végére menekülniük kellett a Tiszántúlt fenyegető megszálló román csapatok elől.
Ez a kortársak számára elképzelhetetlen történelmi helyzet természetesen nem következett volna be, ha a győztes hatalmak hallgatólagosan nem hunynak szemet az 1918. novemberi belgrádi egyezményben kijelölt demarkációs vonal románok és szerbek általi önhatalmú átlépésébe. A kommunizmustól való félelmükben azonban jobbnak látták, ha annak leverését a románok végzik el, s ezzel ők mentesülnek egy további nem kívánt katonai lépéstől.-
A románok tehát így szabad kezet kaptak és a Maros vonal december elejei átlépése után fél évvel már a Tisza vonalához közeledtek. Városunkat 1919. április 30-án késő délután érték el Öcsöd felől a román királyi 108. gyalogezred egyik kolozsvári székhelyű alakulata. Azt mondották, hogy nem hódítani, hanem rendet csinálni jöttek, ezzel szemben azonban a sorozatos rekvirálások, a bizalmatlanságból folyó kellemetlenkedések és minden értékesebb holmi eltulajdonítása jellemezte 10 hónapos megszállásukat. Részükről azonban a városunkat érintő legnagyobb és örökre emlékezetes kártételt az 1870-es évek elején a Felső-erdő tölgyfáiból készített második fahidunk felégetése jelentette, amely Kunszentmárton és a tiszazugi kistérség gazdasági életét hosszú évekre úgyszólván megbénította.
Ennek előzménye az 1919. július 20-ai szentes-csongrádi tiszai vasúti híd körüli vörös offenzíva volt, amelynek során a vörösöknek sikerült a hídon átjönni és az ebből kifejlődő heves ütközetek Kistőke egy részére is átterjedtek, anélkül azonban, hogy városunk határát is elérték volna. A támadás összeomlása ellenére a román csapatok július 24-én reggel fegyújtották a hidat, miután a városhoz közeli első hídpillér felrobbantása nem sikerült. A rendkivül jól és szakaszerűen megépített masszív fahíd 3 napig égett és így teljességgel használhatatlanná vált. Ráadásul a román alakulat ijedtségében még a vasútállomás környékén felállított ütegből a város feletti irányozással ágyúval lőtte a Betekincset is, ahol vöröskatonák természetesen nem tartózkodtak.
Ezek az események 100 évvel ezelőtt történtek, s miután a településünk életében évekig tartó nehézségeket okoztak, fontosnak tartom, hogy a 100. évfordulón minderről megemlékezzünk.
Nagyon sajnálatos az a balszerencsés körülmény, hogy városunkat közvetlen világháborús károsodás nem érte ,- ide nem értve természetesen a harctéri hősi veszteségeinket -, mégis a vesztes oldalon állás következményeként kialakult különleges exlex történelmi helyzetben városunk mégis elszenvedett egy olyan jelentős gazdasági károsodást, amely kétséget kizáróan a világháborús következményekre vezethető vissza. A megszálló román csapat 1920. február 26-án vonult el véglegesen Kunszentmártonból.
Egy híd elvesztése minden település számára egyfajta katasztrófa, különösen akkor, ha az adott településnek csak egy hídja van, ami összeköti a szűkebb környezetével és beköti az ország közéleti és gazdasági vérkeringésébe. Éppen ezért a románok kivonulása után az elpusztult híd mielőbbi helyreállítás a város és a tiszaugi térség gazdasági élete szempontjából kiemelten fontos feladat volt, azonban a kivérzett és megcsonkított ország felbolydult viszonyai, elsődlegesen a pénzhiányra tekintettel, csak hosszú évek során konszolidálódtak olyannyira, hogy jelentős államkölcsön felvételével 1923 és l925 között a gyergyófalvi Maros híd tervei alapján megépülhetett a vasszerkezetes közúti híd, amelyet 1925 szeptember elején adtak át a közúti forgalomnak és a mai napig is használatban van a lényegesen megváltozott közlekedési viszonyok között.
Dr. Szabó János
