Teterow és Kunszentmárton fúvószenekarának kapcsolata

Teterow és Kunszentmárton fúvószenekarának kapcsolata

Kunszentmártonnak a németországi Teterow a testvérvárosa, ahol egy érdekes hangszerekből (schalmei) álló fúvószenekar munkálkodik. Ez a testvérvárosi kapcsolat már több mint húsz éve fent áll, a zenekar minden évben ellátogat városunkba, hogy koncerteket adjon, és közben megismerje Kunszentmártont és a környező településeket.

Ittlétük során minden évben meghívták a Kunszentmártoni Fúvószenekart, mivel a zene egy közös nyelv, összetartó erő, de sajnos ennek csak 2001-ben tudott eleget a zenekar. Ez ment hosszú évekig, nagyjából egy hét itt töltött idő alatt 1 órára találkozott a két zenekar, majd a közös koncert után mindenki ment a dolgára. Az elmúlt években eleinte gratulálni, pár szót váltani mentem oda hozzájuk, majd egyre többet beszélgettünk, személyesebbé vált a kapcsolat, ami minden évben egyre erősödött. Egyik évben kezdeményeztük, hogy csináljunk egy összejövetelt a közös főtéri koncertünk után, ahol egy kis megvendégelés mellett alkalom nyílik beszélgetni a zenekar többi tagjai között is. Ebből mára hagyomány lett.

2018-ban ittlétük során ismételten jött a meghívás, viszont most minden követ megmozgatva megpróbáltunk lehetőséget keresni arra, hogy kiutazzunk. Eleinte úgy tűnt, hogy mint az előző években, most sem fogjuk tudni anyagilag kigazdálkodni az utat. Ekkor jött az ötlet, hogy ha nagy busszal, kisbusszal drága az utazás, akkor próbáljuk meg 2db mikrobusszal, úgy hogy mi vezetünk. Így is lett.  Ehhez felajánlásokat, segítségeket kaptunk Kunszentmárton Város Önkormányzatától, Teterow város polgármesterétől, egy németországi vállalkozótól, illetve mi, zenekari tagok is hozzájárultunk a költségek enyhítéséhez.

Ekkor vettünk részt a 7. Teterowi Zenei Fesztiválon. Ez a kint töltött idő inkább a zenélésről szólt, mert minden nap koncertek és felvonulások vártak ránk, így javarészt a gyönyörű várost tudtuk bejárni. Rengeteg élménnyel gazdagodva tértünk haza.

Idén 2019-ben nincs Zenei Fesztivál, mivel minden második év szeptemberében kerül megrendezésre, de ettől függetlenül szeretettel vártak minket idén is. Így 2019. július 18-21-ig ismételten lehetőségünk nyílt kiutazni Teterowba. Itt szeretnénk megköszönni ismételten Kunszentmárton Város Önkormányzatának, hogy hozzájárult kiadásaink enyhítéséhez, illetve köszönettel tartozunk Oberna Istvánnak, aki évek óta támogat minket, a hódmezővásárhelyi FirstAutó Kft.-nek segítő szülőknek, és mindenkinek, aki valamilyen formában hozzájárult a kiutazásunkhoz.

Az utazás 1-1 napot vett igénybe, így a maradék két nap alatt számos programban vehettünk részt.
Csütörtökön 4 órai gyülekező és bepakolás után útnak indultunk, majd kb. 22:30-kor érkeztünk meg.
Pénteken Andreas Lange Polgármester úr fogadott minket egy reggeli kíséretében, majd ezt követően Ivenackba utaztunk, ahol egy tölgyerdőt nézhettünk meg közel ezer éves fákkal, majd egy lombkorona sétányon 20-30 méter magasban sétáltunk a fák lombjai között. Leérkezve elfogyasztottuk az ebédünket, közben pár lépés távolságból láthattunk szabadon élő szarvasokat. Este közös koncert a Városháza előtti téren, majd közös grill vacsora a szállás kertjében.
Szombaton reggeli után utunkat Rostock irányába vettünk, megnéztük a Karls élményfalut, ami egy kisebb vidámpark, ahol nem a rajzfilm figurák, hanem az eper-, az eper termesztése-, a tanyasi hangulat mintájára épült minden. Láthattunk itt egy jégszobor kiállítást, egy víz alatti világot, és kóstolhattunk különböző eperből készült készítményeket is.
Ezután a maradék időt Warnemünde homokos-kavicsos tengerpartján és a frissítő 15 fokos vízben töltöttük. Terveztünk kis koncertet is adni, de erre már sajnos nem maradt időnk. Este vacsora, majd kis baráti beszélgetés, mert másnap reggeli után indultunk is haza. Útközben, aki nem aludt, az Prága gyönyörű épületeit is láthatta.

Úgy gondoljuk, hogy ez a kapcsolat nem pusztán diplomáciai, hanem igazán testvéri, baráti, ahol mindkét fél őszinte szeretettel fogadja a másikat, és várja a legközelebbi találkozást. Folyamatos kapcsolatban maradunk velük, hiszen a következő találkozásunkra meglepetésként néhány közös produkciót is tervezünk majd. Örülünk, hogy ezt a kapcsolatot ápolhatjuk, és már várjuk a 8. Teterowi Zenei Fesztivált, ami 2020. szeptember 11-én kerül majd megrendezésre.

 

Varga Ákos

67093412_2640808612635997_2963163126524018688_o 67476989_2640806239302901_8319016039312523264_n

A hozzászólások nem engedélyezettek!