Egészségklub Kunszentmártonban

Egészségklub Kunszentmártonban

2018 elején, februárban és márciusban egy életmód-változtató sorozaton vehettünk részt a Művelődési Házban. Az előadásokat egy elkötelezett házaspár, Soós Róbert és Soósné Jeszták Andrea tartotta. Tanulmányaikat mindketten az Amerikai Egyesült Államokban végezték életmód terápia területén. Az általuk tanított alapelvek nem újak, hiszen forrásuk a Biblia, azon belül is főként a Teremtés könyve. Manapság is egyre többet hallunk a növényi alapú táplálkozás előnyeiről, betegség-megelőző hatásáról. Ezek valódiságát az előadók saját életpéldájukkal tudják alátámasztani, hiszen immár 20 éve ezt az életmódot folytatják. Az előadás-sorozaton az érdeklődők megismerhették az egészség 8 pillérét, úgymint táplálkozás, testmozgás, víz, napfény, önuralom, levegő, pihenés, lelki egyensúly, s hallhattunk a leggyakoribb betegségek megelőzéséről is. Azonban az előadók nemcsak beszéltek az egészséges életmód alapelveiről, de ételbemutatókkal, kóstolókkal konkrét ötleteket is adtak azok mindennapi megvalósításához. A sorozat befejezése után egy lelkes kis csapat Egészség-klubot indított a Művelődési Házban, ahol havonta érdekes, aktuális előadásokat hallgathatunk az egészség-megőrzéssel kapcsolatban. Ezeken az alkalmakon is van lehetőség kóstolásra, immár nemcsak az előadók által készített ételekből, hanem ki-ki elhozhatja a saját maga által főzött-sütött egészséges ételeit is. Az őszi időszakban új előadóval is megismerkedhettünk. Dr. Lukács Tamás traumatológus,- akit a kunszentmártoniak is ismerhetnek, hiszen az SZTK-ban is rendel - két érdekes témával is eljött hozzánk: Gyógyszerekről másképpen, Mivel forduljunk orvoshoz? Az előadások után kötetlen beszélgetés keretében lehetett kérdéseket feltenni az elhangzottakkal kapcsolatban, de személyes tanácsadásra is volt lehetőség.
Januártól újabb érdekes témákkal és előadókkal szeretnénk folytatni az összejöveteleinket.
A pontos programról a Művelődési Ház hirdetőtábláján, az SZTK-ban, és a Kunszentmártoni Hír-Lapban tájékozódhatnak. 

Az előadások, klubfoglalkozások nyitottak, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

a szervezők

 

A hozzászólások nem engedélyezettek!