Mint arról már hírt adtunk, Józsa László, városunk jeles pedagógusa, helytörténésze részére Áder János köztársasági elnök úr március 15. alkalmából a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozta. Ebből az alkalomból beszélgetek tanár úrral.
Szívből gratulálok a magas állami kitüntetéshez. Hogyan fogadta a jó hírt?
Őszintén meglepett, mert nem gondoltam rá. Nem számítottam ekkora megtiszteltetésre, de nagyon jól esett. Köszönöm mindazoknak, akik ezt szívükön viselték, akik közreműködtek a felterjesztésben, köszönöm a díjat odaítélőknek, hogy méltónak találtak rá. Szomorú viszont, hogy a járványhelyzet miatt még nem került sor az átadásra, így nem is láttam a kitüntetést. De majd ennek is eljön az ideje. Egészségi okok miatt nem is tudnék részt venni az ünnepségen, majd a Budapesten élő lányom helyettesít.
Az indoklásban a pedagóguspályán eltöltött évtizedeket, a helytörténeti kutatást, az egyházért végzett tevékenységét, közéleti szerepvállalását emelték ki. Vegyük ezeket sorra. Miért lett pedagógus?
Csodálni való példák álltak előttem kisgyermekkoromtól kezdve az egri, majd a szegedi főiskolai években, akiktől olyan kiállást, hozzáállást, emberi tartást láttam, hatalmas tudást, kaptam, hogy soha más alternatíva nem volt előttem. Tudtam, hogy nekem is ez lesz a hivatásom. Meghatározó volt érdeklődésem fejlődésében Gárdonyi Géza. Az Egri csillagok című könyvét tízévesen szinte faltam, átéltem a hős várvédők küzdelmeit. Később az egri tanítóképzőben azokat a lépcsőket koptathattam, amiken egykor Gárdonyi is járt. A lakóházában is sokszor megfordultam, a mellette álló vár története is nagy hatással volt rám. Természetes volt, hogy vonzott a történelem. A sok-sok gyerekkori, fiatalkori olvasmányok pedig a magyar irodalom, a magyar nyelv alaposabb megismerésére késztettek. Megfogalmazódott bennem, hogy a megszerzett tudást ne tartsam magamban, hanem adjam tovább; erre pedig a pedagóguspálya kínálkozott legalkalmasabbnak.
Mindössze két munkahelyem volt. Tiszaföldváron kezdtem, hét évig tanítottam a kitűnő általános iskolában, majd házasságkötésem után kerültem haza a Deák Ferenc utcai Általános Iskolába, itt 35 évet töltöttem el. Ebben volt a tanítás mellett munkaközösség-vezetés, igazgatóhelyettesi poszt, a felnőttoktatás megszervezése, vezetése azok számára, akik nem fejezték be az általános iskolát.
Mi volt a legszebb pedagógusi pályáján?
A gyerekek, a fiatalok fejlődésének nyomon követése. Az iskolai életnek három fontos mozzanata van, amelyek mellett nem tudtam soha megrendülés nélkül elmenni. Az első az iskolába lépés pillanata, amikor a legnagyobb változás történik a gyermek életében. Az elsős tanítóra mindig nagy tisztelettel néztem fel. A második az iskola elhagyásának, a ballagásának a mozzanata, amikor elbúcsúznak iskolájuktól. Harmadik a találkozók sora, amikor újra összejönnek, felidézik a régi emlékeket. Megtisztelő, hogy sok találkozóra hívtak/hívnak meg egykori diákjaim. Öröm látni, mi lett belőlük, jól esik a szeretetük, érdeklődésük. Felemlegetik a tőlem tanult verseket, a megismertetett költőket, azt, hogy általam váltak irodalomszerető emberekké. Ezek a visszajelzések igazolják, hogy nem volt hiábavaló a működésem.
Rövid megszakításokkal egész életét Kunszentmártonban élte le. Kézenfekvő a kötődése szülővárosához. Mégis mi indította a helytörténet felé? Mely területek érdekelték, érdeklik leginkább?
Ez is diákkori élményekre vezethető vissza. Egerben rendszeres látogatója voltam a múzeumoknak, kiállításoknak, de gyakran megfordultam budapesti múzeumokban is. Akkoriban fellendülőben volt a gyűjtőmunka. A megyei napilap is sorra beszámolt helytörténeti kutatásokról. Érdekelt, hogy itthon vannak-e megőrzésre érdemes tárgyak, dolgok. Ismertem Turcsányi István tanár úr tevékenységét is. A ’ 60-as években a helytörténeti gyűjtemény létrehozásán fáradoztunk Pista bácsival és az akkor még diák Barna Gáborral. Kézenfekvő volt, hogy a tárgyak összegyűjtése mellett ezek szellemi vonatkozásait is meg kell őrizni. Családi emlékek, a gyerekkorban hallott történetek, mesék, kezembe akadtak kézzel írott énekeskönyvek, kalendáriumok, a megélt egyházi szertartások, szokások is errefelé vezettek. Megismertem Dósa József-Szabó Elek Kunszentmárton története című alapművét, ami több kérdést is felvetett bennem. Veress János Régi idők fakult írásai című munkája is arra késztetett, hogy tovább kutassak szülővárosom történetében. Vannak olyan intézmények, melyek múltja már szinte a feledésbe merült. Így született meg első könyvem A Nagyiskola története címmel a Deák Ferenc utcai Általános Iskoláról, amelyre azóta is gyakran hivatkoznak szakdolgozatokban, nem volt tehát hiábavaló. Ezt követték aztán a szakrális emlékeket megörökítő munkáim a kápolnákról, a nagytemplomról, a bennük működő papokról. Rendszeres résztvevője voltam a Barna Gábor által szervezett szegedi szakrális konferenciáknak, ahol évről évre az adott témához kapcsolódóan mutattam be Kunszentmárton múltját, vallásgyakorlatát.
Milyen szerepet töltött be a közéletben? Melyekre emlékszik legszívesebben?
Évtizedeken keresztül voltam az egyházközségi tanácsadó-testület, az egyháztanács világi elnöke. Mindig jó kapcsolatot ápoltam a plébánosokkal. Tanácsaimmal segítettem az egyházi életet, igyekeztem kapocs lenni a hívek és a lelkipásztorok között. Rengeteg, több, mint 40 zarándoklatot vezettem Magyarország különböző kegyhelyeire. Ezeken az utakon a vallási vonatkozások mellett fontos helyet foglaltak el a történelmi, irodalmi ismeretek, érdekességek. Igazi tanulmányutak voltak.
A rendszerváltozás után az önkormányzat munkájába is bekapcsolódtam Réz László és Kasza József polgármestersége alatt. Egyik legfőbb munkám volt az utcanevek megváltoztatása, amikor a semmitmondó vagy rossz emléket hordozó nevek helyett helyi vonatkozásúakat javasoltam. Több városi, egyházi megemlékezés, évfordulós ünnepség megszervezésében is oroszlánrészt vállaltam. Sokan fordultak hozzám ügyes-bajos dolgaikkal, amikben, remélem, segítségükre voltam.
A Kunszentmárton Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumi elnökeként sok szép zenei esemény létrejöttében közreműködtem a háttérből.
Rengeteget dolgozik, mindig alkot. Ehhez szükséges a feltöltődés. Mi ad Önnek kikapcsolódást a sok-sok szellemi munka mellett? Hogyan sikerül megőrizni ezt az irigylésre méltó szellemi frissességet?
Folyamatosan edzem, dolgoztatom az agyamat. Sokat olvasok, követem a megyei, országos honismereti folyóiratokat. A zene mindig felüdít. Bár hangszeren soha nem játszottam, de Egerben olyan képzést kaptunk a Kodály-módszer alapján, hogy zeneértő, zeneszerető felnőtt lettem. A Bartók rádió szinte folyamatosan szól a háttérben. Nagy élmény volt számomra a Tiszazugi Zenei Fesztivál 22 éves működése, amikor nem csak a koncerten hallhattam a csodás műveket, hanem a próbafolyamatba is bepillanthattam. Lenyűgözött Baross Gábor felkészültsége, dinamizmusa, Kovács László karnagy úr csendes humora, türelme, ahogy a keze nyomán egyre szebben, átéltebben szólalnak meg a klasszikus zeneművek. Nagy megtiszteltetésben volt részem, amikor Baross Gábor felkért a Szent Márton oratórium szövegének összeállítására. Öröm az is, amikor hétvégeken együtt a család, látom unokáim fejlődését, felnőtté válását.
Mire a legbüszkébb?
A könyveim mellett inkább azon tanítványaimra, akik megállták a helyüket az életben emberségben, tisztességben, vitték valamire, és főként azokra, akik azt állítják, hogy az én példám indította el őket a pedagóguspályára. Sokan keresnek fel a mai napig akár tanácsot kérve vagy azért, hogy beszámoljanak sikereikről. Ezek a találkozások szívet melengetőek.
Mit üzen az utókornak, a fiataloknak?
Legfontosabb a hazaszeretet, a szülőföld szeretete. Ismerjék meg múltját, hogy tudjanak kötődni hozzá. A múlt ismerete nélkül nem tudjuk a jelent jól megérteni, megélni, és nem tudjuk a jövőt építeni. Mindenki a maga területén tegye meg a tőle telhető legtöbbet.
El sem tudom képzelni, hogy tétlenkedne. Min dolgozik most?
Készül egy meglepetés: egy kunszentmártoni katolikus kalendárium. Nem csak egy évre szól, hanem örök kalendárium, bizonyos napokra vonatkozó fontos adatokkal, eseményekkel, jeles személyek megörökítésével. Remélem, hamarosan nyomdába kerül, és átadhatjuk az olvasóknak.
Közelgő 90. születésnapja alkalmából jó egészséget, sok erőt, még sok örömteli időszakot, a család, a tanítványok, jó ismerősök szeretetének megélését kívánom. Isten éltesse!
Tóthné Barna Mária
