300 éves az újjászületett város
Kunszentmárton 1719-2019
2. rész - Kunszentmárton a török hódoltság idején, a 16. században
A település 16-17. századi története megpróbáltatásokkal teli. A vesztes mohácsi csata, majd a kettős királyválasztás (1526) utáni, bizonytalansággal terhes években sok magánföldesúr megpróbálkozott a kunok és a jászok kiváltságait csorbítani és településeiket fennhatósága alá vonni. A nagykunsági Kolbáz-székhez tartozó Kunszentmártonnak is ebben a sorsban volt része. A 16-17. századi adománylevelekben sorolták Külső-Szolnok, Békés, de Csongrád vármegyéhez is. Ez a körülmény rávilágít a magyar közigazgatás megszűnéséből fakadó bizonytalanságokra a török hódoltság idején. I. Ferdinánd 1535. május 5-én a rác származású Radich Bosity és a Szapolyai János királyhoz halálig hű Egei Antal családjának magva szakadtával Kunszentmárton falut az összes királyi joggal Vásárhelyi Gergelynek és Mezőtárkányi Annának adományozta. 1555-ben azonban a település egésze, vagy egy része fölött változott a birtokos személye. Izabella királyné kérésére ugyanis Ferdinánd már azt engedélyezte, hogy a királyné híve, Peres Boldizsár további négy évre élvezhesse kunszentmártoni jövedelmeit – mások károsítása nélkül. Két évvel később, 1557. november 11-én kelt levelével azonban Ferdinánd király Peres Boldizsár hűtlensége miatt Kunszentmárton falut Pejkes Péternek és Székely Mártonnak és maradékainak adományozta. Tanulságos viszont, hogy Miksa cseh király, Ferdinánd fia, apja távollétében Magyarország kormányzója, Peres Boldizsárt 1563-ban Kunszentmárton elvétele miatt Homokszállás településsel kárpótolta. (Ferdinánd ebben az időben a trienti zsinaton [1545-1563] időzött.) A település 1553-tól az egri püspökséghez és az egri várhoz tartozott. A 16. században adózás szempontjából hol az egri, hol a gyulai várhoz csatolták. 1558-1559-ben Kunszentmártont az elidegenített kun birtokok, azaz a magánkézre jutott királyi birtokok között sorolták fel. Lakossága a kor viszonyai között tekintélyes volt: 97 jobbágy lakta családjával, ami kb. 500 főnyi lakosságot takart. A Nagykunság legnagyobb települése volt. Birtokosa ekkor Ungnád Kristóf, az egri vár kapitánya volt. A népes település vonzereje egyúttal veszély forrása is volt. Kunszentmárton ugyanis a Buda-Pest-Szolnok-Kunszentmárton- Arad-Lippa gazdasági és katonai főút mellett feküdt, azaz a kereskedők és hadak járóútján. A kereskedelemből hasznot húzott, ám a hadaktól sokat szenvedett. Ezen az úton vonult 1541 szeptember végén Szapolyai János özvegye, Izabella királyné és a trónörökös János Zsigmond a Magyar Szent Koronával Budáról Lippára. E látogatás emlékét a városháza bejárata fölött emléktábla őrzi. Izabella kíséretéből egy lengyel úr elhunyt, akit a kunszentmártoni plébános temetett el, amiért a királyné gazdagon megjutalmazta. Ez a sír valószínűleg a Telek-halmon feltárásra váró középkori templom sírkertjében rejtőzhet.
A török 1552 szeptember 4-én elfoglalta Szolnok várát, de Egerrel nem bírt. Az onnan visszavonuló csapatok október végén felégették Kunszentmártont. Ám a község első pusztulása után hamarosan újraéledt. Az 1566. évi török-tatár hadjáratban ismét elpusztult, de néhány éven belül ismét életre kelt.Az Alföldön lassan berendezkedő oszmán-török adminisztráció 1579-ben összeírta a gyulai szandzsák településeit. Kunszentmártonban 1579. szeptember 27-én 90 családot írtak össze, akik adóztak mind a magyar, mind a török földesuraiknak. A régi lakók tehát majdnem hiánytalanul visszatértek.
Irodalom:
Gyárfás István: A jászkunok története I-III. Kecskemét-Budapest, 180-1885.
Dósa József – Szabó Elek: Kunszentmárton története I. Kunszentmárton, 1936.
Benedek Gyula: Kunszentmárton város oklevelei és fontosabb iratai 1333-1737. Szolnok, 2002.
Dr. Barna Gábor
