Elindulni az egység felé
Korunk nagy betegsége, bűne a széthúzás. Sajnos mindennapos tapasztalat ez, amely az önzésből fakadó, a „csak nekem legyen jó” hozzáállás következménye. El kell jutnunk oda, hogy - mint gondolkodó emberek -, belássuk: egymás nélkül nem élhetünk. A Teremtő Isten társat adott Ádám mellé, Évát, a „minden élő anyját” /Teremtés, 3. fej.21b./, mert: „nem jó az embernek egyedül lenni, alkossunk neki hozzá hasonló segítőtársat”. /Tóbiás könyve 8,6b./ Olvashatjuk a Bibliában, a BÖLCSESSÉG, vagyis az ISTEN úgy tanít minket, hogy együtt, és ne külön-külön akarjuk a világ dolgait intézni. Tapasztalhatjuk, hogy egy szál zsineg hamar elszakad, de, ha pl. 30 szálat egybesodorunk, igen nagy erőnek tud ellenállni, nehezen szakad el. Erre buzdít mindannyiunkat Isten, hogy kapaszkodjunk egymásba, mert csak így leszünk képesek a közösség számára nagy dolgok véghezvitelére. Márpedig az egységre mindenkor szükségünk van. Ne legyen közhely a SZERETET megélése, csak ez vezethet a helyes irányba, az egyén és a közösség boldogulása felé! Szent Pál apostol is erre buzdítja híveit: tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy egyazon érzület lakik bennetek: ugyanaz a szeretet, egységet kereső, őszinte szándék!
/Szent Pál Filippi levél 2 fej. 2./
Laurinyecz Pál
