300 éves az újjászületett város Kunszentmárton

300 éves az újjászületett város Kunszentmárton 1719-2019
11. rész
Az egyházközség megszervezése

Az egyházközség megszervezése, a templom és a plébánia építés legalább olyan fontos volt, mint a világi község megalakítása. A vallás, a gondviselő Istenbe vetett hit elkísért mindenkit a születéstől a halálig. Az egyház nemcsak a (mai szóval) a népmozgalmi adatok nyilvántartásáról, hanem a gyermekek oktatásáról is gondoskodott.
A középkori Kunszentmárton a Váci Egyházmegye része volt. Ezt tudva, az első megszálló családok a váci püspöktől kértek lelkipásztort maguknak. Ám a török hódoltság alól felszabadult egyházmegyékben nagyon kevés volt a pap, ezért a váci püspök nem tudott embert adni. Ezért azután az egri püspöktől kértek és kaptak is lelkipásztort. A Váci egyházmegyéhez tartozás azonban még 1718-ban is komolyan szóba került. Az 1718-as esztendőben Kunszentmárton rövid ideig Csongrád plébániájához tartozhatott, mert 1718. októberében két keresztelést is találtam a csongrádi anyakönyvbe bejegyezve. Az egyházi szervezkedés első jele, hogy volt kántoruk (=licenciátusuk), Sydó (=Zsidó) Mátyás, aki keresztelt, temetett, tanított, vezette 1718-tól az anyakönyvet, amit Csomortáni Imre jászapáti plébános adományozott a kitelepülőknek. Zsidó Mátyás valószínűleg a telepesekkel jött. A tanító Molnár Ambrus „mester” volt, aki az első telepesekkel érkezett. 1719-ben azonban új kántor érkezett Lenkes Péter személyében, míg 1725-től egy újabb névvel, Ambrus István kántorral találkozunk. Papot azonban, Zatkó Mátyás személyében, csak 1721-ben kapott a település. Az első években még Csomortáni Imre is felkereste új lakóhelyökön egykori híveit.
1720. júliusa és 1721. májusa között, azaz tíz hónapon keresztül Kunszentmárton Csongrád filiálisa volt. A csongrádi plébános, Szegedi Mátyás volt, aki átjárt Kunszentmártonba. Kunszentmárton csakhamar papot is adott az egyházmegyének. A település 7. plébánosa a helybeli születésű Nagy Pál volt, „fia Nagy István tekintélyes gazdának, ki 1742-ben bírája volt a községnek”, és első volt, akit a redemptio adta kegyúri joggal élve, a település választott plébánosának. 1762. február 23-án vagy 24-én ő temette el Radics Istvánt, a település első bíróját és megalapítóját. Feltételezzük, hogy az első kunszentmártoni származású pap búcsúztatójában átérezhette ezt a történeti egybeesést, hogy ő temeti el ezt a nagy embert, aki gyerekkorától ismerte az idős Radics Istvánt, s bizonyára jól tudta a „megszállás” történetét is,.
Az első, kisméretű templom, kápolna a Szentháromság tiszteletére épült 1718-1719-ben, valószínűleg a Bethlen Gábor és a Kölcsey utca sarkán, Bozóky Ferenc egykori telkén, az első temető helyén állhatott. A második templom - ez már Szent Márton tiszteletére - 1721-ben (vagy 1722-ben) valószínűleg a mai templom helyén, vagy közvetlen környékén épült. Két évtized múlva azonban már szűknek bizonyult. A harmadik templomot 1741-ben kezdték el építeni és 1745-ben készült el, egyelőre torony nélkül, amit 1763-ban fejezetek be. Mindhárom templom építését megérte Radics István, az első kettő építésénél valószínűleg közre is működött. A negyedik, ma is álló templom 1781-1784 között épült meg úgy, hogy az előző kisebb templomot kihordták az elkészült nagyobb templomból. Ennek építéséről már sokat tudunk. Biztosan e 18. századi templomokból őrződtek meg a mai plébániatemplom berendezési tárgyaiból a Szent Antal és a Szent Ferenc oltárok, rajtuk a Celli Szűzanya és a Radnai Szűzanya kegyszobrának, kegyképének eredeti kolostormunka másolatával. E képek városunk legrégibb képző- és iparművészeit emlékei. 1729 körül épülhetett a későbbi, villámcsapástól elromlott Kálvária helyén a Szent Sebestyén-kápolna, amelyben a másik két pestises szentet: Rozáliát és Rókust is tisztelték. Az 1739-es pestis áldozatait ennek környékére temették.
A temetők a 18. században a templomok köré települtek. Városalapító őseink első generációja, így Radics István is, a mai templom körül nyugszik. Az újabb temetőket pedig a későbbi Úri utca (ma Kossuth Lajos utca) északi oldalán nyitották.
1730-ban emelték ez első, ma is álló szakrális kis építményt. Ez a Veres-kereszt a Felvégben, a Körös gátja mellett, amit Gácsi Ferenc állíttatott Pál testvérével. Ez tehát Kunszentmárton legrégibb épített emléke. Méltó volna a szakszerű felújításra!
1762-ben emelték a nemrég szépen helyreállított Nepomuki Szent János-szobrot, ami 1889 óta áll mai helyén. Különleges fogadalom húzódik meg a piactéren (azelőtt plébánia kert) álló Szeplőtelen Fogantatás állítása mögött. Ezt Papp István (békés)szentandrási ember emeltette 1773-ban hálából azért, hogy Kunszentmárton város lakosai közé fogadta. Nagy dolog volt ez akkor, hiszen a kiváltságokban való részesedést jelentette. A többi szobor és út menti feszület már a 19-20. század áhítatából emeltetett.
Az 1720-as évektől ismerjük első nyomait a kunszentmártoniak máriaradnai zarándoklatának, ami különösen 1726 után erősödött fel, amikor Radics István fekélyes lábsebéből a Radnai Szűzanya közbenjárására meggyógyult. Radnára pünkösd szombatjára zarándokoltak el őseink egészen az első világháborúig, ami után a kegyhely román megszállás alá került, s ma Románia része. A celli másolat azonban azt is jelzi, hogy a stájer kegyhely sem volt ismeretlen 18. századi elődeink előtt. (Folytatása következik!)