Archívum: Sport

Karetékák bálja

Báli összefoglaló A Tisza és Körösmenti Karatékák alapítványa megtartotta első, szándékunk szerint hagyományteremtő bálját. A rendezvény 2018.03.24-én került lebonyolításra, Kunszentmárton legújabb rendezvénytermében az Alcatrazban. Közel 130-an gondolták úgy, hogy jelenlétükkel támogatják az egyesületünk alapítványát. Fantasztikus este volt, kiváló ételek, melyet a csongrádi Bárka étterem biztosított, kiváló zenekar, akik fergeteges hangulatot teremtettek, ők voltak a LESZ VIGASZ. A Szent Márton Társulat fellépése…
Olvasd tovább

Evezős Ergométeres Diákolimpia

Evezős Ergométeres Diákolimpia Országos Döntő Budapest 2018.március 11. vasárnap Szülői segítséggel több gépjárművel utaztunk Budapestre a Cruj Iván Sportcsarnokba, sok versenyző számára már ismert helyszínre. Eddig a Magyar Evezői Szövetség Sport XXI. Utánpótlás versenye volt a megmérettetés, de 2018-tól ez már Diákolimpia Országos Döntő rangsorba emelkedett. Az iskolai felmérő verseny után, mely a teljes felső…
Olvasd tovább

Országos ergométer bajnokság

Magyar Ergométeres Országos Bajnokság, Egyetemi Ergométeres Országos Bajnokság Győr, 2018. február 25. vasárnap Vasárnap kora reggel 5:00-kor indultunk a második napi programra, ahol több egyesület versenyzője, profi (igazolt) és amatőr (nem igazolt) sportoló indult egyéni, illetve csapat versenyszámokban, hogy összemérje tudását, felkészültségét. A Kunszentmárton Diáksport Egyesületet Kondor Tibor amatőr Masters C és Kondor Csaba amatőr…
Olvasd tovább

Kézilabda

Kézilabda NB-II. UniTurn Kunszentmárton – Kiskőrösi KS.Kft. 33 : 26 / 16 : 9 / Kunszentmárton: Subicz A. Tóth L. 6/4 Krasznai G. 5 Danku Zs. 2 Gelley D. 4 Cselovszki Cs. 2 Fekete K. 1 Kovács A. 2 Nyikos T. 2 Csanádi A. 5 Czető D. 3 Bernáth Sz. 1/1 ifj. Tóth L. Polgár…
Olvasd tovább

Siker a judo (cselgáncs) területén is!

Eredmény! 2018. március 03-án Cegléd Városi Sportcsarnoka adott otthont a judo (cselgáncs) Serdülő Diákolimpia Döntőjének, melyen férfi 66 kg-ba. III. helyezést ért el Mikus Máté a Pollák DSE a Kunszentmártoni Általános iskola 7. osztályos tanulója. Testnevelője Csík János. A család áldozatot nem sajnálva járatja Szentesre a tehetséges gyereket,aki annak idején, Budapesten szerette meg a sportot. Az első edzője Huszár…
Olvasd tovább

LABDARÚGÁS – Győztes rajt !

LABDARÚGÁS - Győztes rajt! A 2017/2018. évi megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság tavaszi (téli) nyitányán idegenben győzött a Kunszentmártoni TE labdarúgó csapata. Sindel László edző nehéz helyzetben volt a felkészülési időszakban, ugyanis a hatodik helyen álló csapat részére a Dani Margit Városi Sportcsarnok tetőfelújítása miatt csak szabadtéri foglalkozásokat tudott tartani. A hideg, havas, esős időszak szabadtéren inkább sérülésveszélyes,…
Olvasd tovább

Labdarúgás

Téli felkészülés tavaszra! Januárban Sindel László edző irányításával kezdte meg a felkészülést a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság tavaszi idényére a KuTE csapata. Műfüvön és az Érparti sporttelepi edzőpályán gyakoroltak a fiúk és játszottak edzőmérkőzéseket is. Farkas Márton és Görcsi Norbert is visszatért nevelő klubjába, így a támadójáték eredményessége is várhatóan javul a tavasz folyamán. A februári…
Olvasd tovább

Úszó Diákolimpia Karcagon

Jász - Nagykun - Szolnok Megyei Úszó Diákolimpia Megyei döntő „A” és „B” kategória Karcag 2018. január 30. Nagy izgalommal indultunk Kunszentmártonból az Úszó Diákolimpia Megyei Döntőjére, Karcagra az Akácliget Gyógyvízű Strandfürdő és uszodába. A KDSE tagjai közül eddig csak „B” kategóriában voltunk érintettek, de most Árvai Máté személyében „A” kategóriában, igazolt versenyzőként (profi) vettünk részt a megmérettetésen.…
Olvasd tovább

Kosaras lányok a döntőben

Jász- Nagykun- Szolnok Megye 3 kontra 3 Kosárlabda Bajnokság megyei döntő Szolnok 2018. 02. 04. vasárnap Több éves tanórai, valamint tanórán kívüli felkészülés után — szülői segítséggel — érkeztünk Szolnokra a megyei döntő helyszínére, a Kőrösi Általános Iskolába. A döntők amatőr (iskolai) és profi (igazolt) versenyzők számára lettek kiírva és lebonyolítva. A lányoknál — Öcsöd visszalépése után-…
Olvasd tovább

Sakk

SAKK Samu László és Botond az élen A Kunszentmártoni Torna Egylet és a Városi Könyvtár ismét megrendezte a városi egyéni sakkbajnokságot. Ez évben is rapid versenyen lehetett bajnoki címet, ezzel együtt kupát, érmet és oklevelet nyerni. A felnőtt és a serdülő kategóriában is hatan neveztek, így 25-25 perc gondolkodási idővel gyakorlatilag mindenki játszott mindenkivel a kategóriájában. A felnőtteknél ifj.…
Olvasd tovább